Címkével jelölt oldalak
A gyerekek örömmel vették át a csokikat.
2024. ápr. 19. 10:10:00
Csokoládé szeleteket adományozott az egyik helyi töltőállomás képviselője az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola diákjainak. Összesen 382 db csoki gyűlt össze.
A Dobj egy macit! jótékonysági akció adományát átadták a Csillagfürt EGYMI-ben.
2024. márc. 22. 17:16:00
Célba ért ma az az adomány, amelyet a Dobj egy macit! elnevezésű jótékonysági akció keretében gyűjtöttek. A támogatás az Ózdi Nyitott Kapu Alapítvány munkáját segíti.
A nagylelkű adomány.
2024. febr. 13. 15:40:00
Nyílt napot tartottak az Ózdi Állategészségügyi Telepen, ahol az önkéntesek sétára vihették a kutyákat. Budapestről pedig egy nagyszabású, 1,6 millió forint értékű adomány érkezett.
Zubor László a legtöbb tárgyról tudott érdekességeket mesélni.
2024. febr. 2. 13:43:00
Az Ózdi Szívbetegek Egyesületéből, az Ózdi Természetbarátok Köréből, valamint az Ózdi Nyugdíjas Klubból is eljöttek, hogy megtekintsék Zubor László magángyűjteményét.
A tavalyi pályázaton elnyert oklevél.
2024. jan. 30. 17:15:00
Idén is el szeretné nyerni az „Állatbarát Általános Iskola” címet a Vasvár Úti Általános Iskola. Ennek érdekében színes és változatos programokat szerveznek a diákoknak.
Borok az asztalon, Tóth Melinda azoknak háttal, a festmény felé fordulva imádkozik.
2024. jan. 2. 11:43:24
XI. alkalommal tartottak János-napi borszentelést az evangélikus gyülekezeti házban. Az esemény végén az Ózdi Lovagi Szék tagjai adományt adtak át egy családnak.
Zubor László átadja adományát Szőke Gábor római katolikus plébánosnak.
2023. dec. 15. 13:20:31
Adománnyal segíti Zubor László a Rózsafüzér Királynéja Közösségi Házat. Már több éve figyelemmel kíséri a kollektíva tevékenységét, amit példaértékűnek tart.
Gyűjtőpont a SZIKSZI-ben.
2023. nov. 17. 16:45:23
A Katolikus Karitász Angyalbatyu programjához csatlakozott a SZIKSZI. Az akció során a nehéz sorsú gyermekek számára gyűjtenek ajándékokat karácsonyra.
Acsay-Szűcs Gabriella koordinálja a sorban álló gyerekeket a csúszda előtt.
2023. szept. 20. 17:19:20
Átadták az Acsay László tiszteletére rendezett jótékonysági bál bevételéből vásárolt eszközöket a somsályi óvodásoknak. Okos televíziót és fejlesztő játékokat vettek a kicsiknek.
Bacsó Benjámin, a BTESZ Alapítvány kuratóriumi elnöke átadja a csomagot a gyerekeknek.
2023. aug. 31. 17:46:42
Tanszeradomány-osztást szervezett ma az ózdi Új Esély Központ és a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány. Mintegy 40 csomagot adtak át rászoruló családoknak.
Hatvannégy család kapott segítséget az iskolakezdéshez a Magyar Református Szeretetszolgálattól.
2023. aug. 30. 16:57:00
Tanszerekkel felszerelt hátizsákokat vettek át családok ma délelőtt a Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi telephelyén. Az adományokkal 64 családnak segítettek.
Marton Zsolt átadja a felajánlott csatlakozók egy részét Bukovinszky Zsoltnak.
2023. aug. 23. 13:45:00
2 millió forint értékű felajánlást kapott az ózdi önkormányzat és az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. a Neutrik Group jóvoltából.
Az óvodába belépő hölgy csomagokkal.
2023. aug. 4. 13:45:00
Két látogató érkezett az „Örökbe fogadok egy ovit!” mozgalom keretében Ózdra. Hatvanöt darab táskát ajánlottak fel tanulmányaikat kezdő, hátrányos helyzetű gyerekeknek.
2023. jún. 26. 17:00:00
Jótékonysági bálon vettek részt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház dolgozói a Digitális Erőműben. Az est bevételét orvosi műszerek és eszközök vásárlására fordítják.
Az új, egyszemélyes padok.
2023. márc. 7. 19:01:00
Egyszemélyes, állítható, modern padokkal gazdagodott az Újváros Téri Általános Iskola. Az adomány még Svájcból érkezett, amit ma szállítottak át az intézménybe.
Éjjeliszekrények és matracok.
2023. febr. 22. 19:00:00
Ismét adomány érkezett Svájcból. A város idősotthonai ezúttal is új és modern bútorokkal gazdagodtak. Az eszközökből az összes intézményi egységben helyeznek majd el.
Ingek és zakók vannak a vállfán.
2023. jan. 31. 19:00:00
Ruhaosztást tartottak a Magyar Vöröskereszt ózdi irodájában. A beérkezett adományokat minden hónap utolsó hétfőjén bocsájtják a rászorulók rendelkezésére.
Adomány az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium egyik termében.
2023. jan. 19. 19:00:00
Újból ruhagyűjtési akciót szerveztek az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban. A jó állapotban lévő ruhaneműket, plüssöket és könyveket az intézmény portáján lehet leadni.
Csoportkép a résztvevőkről.
2022. dec. 5. 19:00:00
Adományokkal, ünnepi díszben indultak útnak a Gömöri Motoros Közösség tagjai immár kilencedik alkalommal. Városunkon belül és a környező településeken is jelen voltak hétvégén.
Az akcióban résztvevő fiatalok.
2022. nov. 11. 19:00:00
Adománygyűjtési akciót hirdettek az Ózdi József Attila Gimnázium tanulói. Az összegyűlt ruhákat és játékokat többek között az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházba szeretnék eljuttatni.
Székek és éjjeliszekrények.
2022. szept. 27. 19:00:00
Tizennyolc elektromos ágy, ugyanennyi tároló, valamint éjjeliszekrény érkezett a Kézenfogva Gondozóházba Svájcból. Ezek összértéke meghaladja a tízmillió forintot.
A gyereksereg Acsay-Szűcs Gabriella köré gyűlik.
2022. szept. 23. 19:00:00
Célba ért az Acsay László tiszteletére rendezett jótékonysági emlékbál bevétele, amelyből többek között függönyöket, fejlesztő eszközöket vásároltak a somsályi óvodába.
Taneszközöket ajánlott fel a területi képviselő, a Bolyki Tamás Általános Iskolának
2022. szept. 12. 19:00:00
Tanszercsomagot ajándékozott Kellóné Mezőtúri Márta a Bolyki Tamás Általános Iskola diákjainak.
Felcímkézve várták az iskolatáskák új gazdájukat.
2022. aug. 30. 19:00:00
Átvehették a családok a tanszerekkel felszerelt hátizsákokat a Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi telephelyén. 69 táskát pakoltak meg a legszükségesebb eszközökkel.
A Magyar Református Szeretetszolgálat ózdi munkatársai pakolják a tanszereket
2022. aug. 26. 19:00:00
Sokan támogatták a Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket” elnevezésű tanszergyűjtő kampányát.
Radírozzuk ki a különbségeket címmel tanszergyűjtő akciót szervezett a Magyar Református Szeretetszolgálat.
2022. aug. 11. 19:00:00
Radírozzuk ki a különbségeket címmel idén is meghirdette a Magyar Református Szeretetszolgálat tanszergyűjtő akcióját. Ma a Brassói úti bevásárlóközpontban várták a felajánlásokat.
Felajánlott ruhaneműkből válogathattak a megjelentek a somsályi Közösségi Házban.
2022. júl. 22. 19:00:00
Húsz család kapott élelmiszer adományt Somsályon. Fidrus Péter területi képviselő az Ózdi Mentéssel karöltve próbál segíteni a hátrányos helyzetű embereknek.
Jótevő Napok keretében kíván segíteni a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió.  A támogatásokat 2022. május 16. és 20-a között lehet majd átvenni a Petőfi út 33. szám alatt.
2022. máj. 12. 19:00:00
Jótevő Napok keretében kíván segíteni a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió. Az adományosztási kampány során tartós élelmiszert kapnak a rászorultak.
A korábbi évek relikviái egy helyre kerültek.
2022. máj. 11. 19:00:00
Háromszázezer forintos adományt kapott az Almási Balogh Pál Kórház. Az árverésen elkelt labdákat Vincze Ottó és Görbicz Anita ajánlotta fel.
Harminc család kapott élelmiszer adományt Somsályon.
2022. ápr. 14. 19:00:00
Fidrus Péter, a terület képviselője az Ózdi Mentéssel közösen állították össze a csomagokat a húsvéti ebédhez.
Ünnepélyes keretek közt adták át a Jótékonysági Bál bevételét az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatójának, dr. Bélteczki Jánosnak a Digitális Erőműben.
2022. márc. 25. 19:00:00
Hatszázezer forinttal gyarapodott az Almási Balogh Pál Kórház a Rombauer Alapítvány Jótékonysági Báljának köszönhetően. Az összeget eszközbeszerzésre és képzésre fordítják.
Több mint fél millió forint gyűlt össze az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház javára azon a jótékonysági bálon, amelyet a Digitális Erőműben szerveztek a hétvégén.
2022. márc. 21. 19:00:00
Több mint fél millió forint gyűlt össze a kórház javára azon a jótékonysági bálon, amelyet a Digitális Erőműben rendeztek. Számos ismert előadó szórakoztatta a nemes ügy mellé állókat.
A most átadott felszerelések hatalmas segítséget jelentenek az intézmények számára, ugyanis ezeket csak jelentős összegért tudnák beszerezni.
2022. márc. 10. 19:00:00
Különböző bútorokat és eszközöket kaptak városunk idősotthonainak lakói. Janiczak Dávid polgármester évek óta dolgozik azon, hogy kapcsolatai révén Svájcból érkezzenek jó állapotú adományok.
Városunkban sok magánszemély ajánl fel szállást az Ukrajnából menekült emberek számára, ami kockázatokat rejthet magában. Ebben elsősorban a humanitárius szervezetek tudnak hatékony és szakszerű segítséget nyújtani.
2022. márc. 3. 19:00:00
Szervezetten folyik az ukrajnai menekültek segítése Ózdon. Többen adományokkal és pénzzel is támogatják őket. A magánszemélyek általi befogadás azonban kockázatokat rejthet magában.
A háborús menekültek sorsa sokakat megrendített Ózdon.
2022. márc. 2. 19:00:00
Rengeteg adomány gyűlt össze két nap alatt az ukrán menekültek részére. Ma délelőtt indultak útnak Tiszabecsre a támogatásokkal megpakolt autók.
Ózdi vállalkozók, szervezetek és magánszemélyek is segítséget nyújtanak a háborús menekülteknek.
2022. febr. 28. 19:00:00
Ózdi vállalkozók, szervezetek és magánszemélyek is segítséget nyújtanak a háború elől menekülőknek. Élelmiszer- és gyógyszeradományokat szállítanak a bajba jutottaknak.
Leégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Hangonyon.
2022. febr. 9. 19:00:00
Leégett egy családi ház Hangonyon. Az épület teljes mértékben lakhatatlanná vált, a benne tartózkodó öt személyt rokonoknál szállásolták el. A szerencsétlenség elszenvedői számára már gyűjtés indult.
Kétszáz kiló tartós élelmiszert gyűjtöttek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjai a Katolikus Karitász számára.
2021. dec. 22. 19:00:00
Több száz kiló élelmiszert és állateledelt gyűjtöttek össze a II. János Pál Katolikus Általános Iskola diákjai. Az utolsó tanítási napon a tanulók is személyre szabott ajándékokkal gazdagodtak.
Gyerekeknek ajándékozott csomagot az Ózdi Mentés csapata. Az „Egy gyermek mosolyáért” elnevezésű kezdeményezés mellé sokan odaálltak, így ma délelőtt rengeteg család részesülhetett az adományból.
2021. dec. 21. 19:00:00
Gyerekeknek ajándékozott csomagot az Ózdi Mentés csapata. Az „Egy gyermek mosolyáért” elnevezésű kezdeményezés keretében sok családnak tették szebbé a karácsonyát.
IMG_4604.JPG
2021. dec. 21. 19:00:00
Élelmiszeradományt kapott tizenhat család a Gyerekesély program az ózdi járásban projekten keretein belül. A rászorulók ma délelőtt kapták meg a csomagokat.
A járványos időszak az egységekben dolgozókra is nagyobb feladatot ró.
2021. dec. 15. 19:00:00
Majdnem teljes kihasználtsággal működnek városunkban a hajléktalanokkal foglalkozó intézményi egységek. Az ÓTSZEGYII ezen részlege szívesen fogad különböző adományokat.
DSC_8052.JPG
2021. dec. 10. 19:00:00
Cipősdoboz akcióval is segít a rászorulókon az Újváros Téri Általános Iskola. A gyerekeknek és szüleiknek köszönhetően mintegy százhatvan ajándékcsomag gyűlt össze.
fokep.jpg
2021. nov. 25. 19:00:00
Idén is elindul a cipősdoboz akció. Városunk több intézménye és különböző cégek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az adományt rászoruló gyermekek kapják.
fokep.JPG
2021. okt. 12. 8:47:00
Összegyűlt Schulcz Bence műtéti költségének összege. Ennek jelentős részét az a vasárnapi tombolasorsolás adta, amelyet Nullász Katalin szervezett.
Sporteszközök
2020. szept. 22. 13:58:00
Sporteszközökkel gazdagodott az Árpád Vezér Általános Iskola.