Példás cselekedet
Város
2021. dec. 21.

Példás cselekedet

Gyerekeknek ajándékozott csomagot az Ózdi Mentés csapata. Az „Egy gyermek mosolyáért” elnevezésű kezdeményezés keretében sok családnak tették szebbé a karácsonyát.

December elején hőszigetelt kutyaházakat adományozott az Ózdi Mentés csapata az Állategészségügyi Telepen élő kölyökkutyák számára. Már akkoriban is zajlott egy gyűjtés, amely most nem a négylábúak megsegítéséről szólt, hanem a kisgyermekes családoknak szerették volna megkönnyíteni az ünnepi készülődés időszakát. Az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat irodájában rendszerezték azokat a csomagokat, amelyek Pintér Zsoltné és társa jóvoltából jutottak el a helyszínre. A szatyrokba jórészt édességek kerültek, de megtalálható volt a gyümölcs is benne. Az „Egy gyermek mosolyáért” elnevezésű kezdeményezéssel az volt a céljuk, hogy olyan fiatalok is részesüljenek ajándékban, akiknek nem mindig jut meglepetés a karácsonyfa alá.

„Nagyon sok ember megmozdult, csomagokat kaptunk. Nemcsak ennyit, ami most itt látható. Lesznek ruhák, amelyeket majd a képviselő urak fognak szétosztani. Vannak dobozolt csomagjaink is, ezt pedig pénzadományból vásároltuk. Így negyven gyermeknek tudunk segíteni az édességcsomagokkal, illetve lesznek még akik dobozban kapják, mert cipősdobozt is kaptam Budapestről” - nyilatkozta Pintér Zsoltné, az Ózdi Mentés képviselője.

Váradi Józsefet Fidrus Péter kereste fel a lehetőséggel, amelynek keretében 25 édességgel teli zsákot tudnak ajándékozni a rászorulóknak. Az akció jól kiegészítette az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat múlt heti adományosztását, amikor nyolcvan gyermeküket egyedül nevelő szülőt leptek meg tartós élelmiszerekből álló csomaggal.

„Próbáltuk jutalmazni azokat a családokat, akik úgy gondoljuk, hogy megérdemlik, hiszen valamilyen úton, módon próbálnak pozitív dolgot mutatni a többségi társadalom és a saját környezetük számára. Ez alapján választottuk ki ezt a 25 családot. Úgy gondolom, hogy valamilyen szinten ez a kis élelmiszer is könnyebbé tudja tenni a karácsonyi ünnepeket a családok számára” - emelte ki Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A József Attila útról Hódoscsépány felé vezetett a kis csapat útja. Ajándékkal teli csomagtartóval érkeztek meg 15 olyan helyszínre is, ahol szerényebb körülmények között élő családok laknak.

„Azt gondolom, hogy amit az Ózdi Mentés csinál, nemcsak a kutyák kapcsán, hanem annak kapcsán is, hogy gondolt a rászoruló gyerekekre az egy egyedülálló, példamutató dolog. Én az óvónők, tanárnők véleményére alapozva derítem ki, hogy kik azok a gyerekek, akik iparkodnak, tisztán járatják őket óvodába, iskolába, a környezetüket rendben tartják. Az én részemről ez nem egy adomány, hanem ha lehet úgy mondani, akkor egy jutalom számukra” - fogalmazott Fidrus Péter, területi képviselő.

A terület képviselője a csomagok átadásakor pár szót váltott is a gyerekekkel, felnőttekkel. Az Ózdi Mentés csapata egyébként már hét éve dolgozik azon, hogy Ózdon és térségünkben megoldódjon a kóbor, gazdátlan, vagy kidobott állatok sorsa. Ennyi idő alatt több ezer négylábún tudtak segíteni. Társadalmi szerepvállalásukkal arra törekszenek, hogy megkönnyítsék az itt élők mindennapjait.