Leégett egy családi ház Hangonyon. Az épület teljes mértékben lakhatatlanná vált, a benne tartózkodó öt személyt rokonoknál szállásolták el. A szerencsétlenség elszenvedői számára már gyűjtés indult.
Sok munkája akad mostanában az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársainak. Térségünkben a szárazfűtüzek nagy feladatot okoznak a lánglovagoknak. Azért is jelentenek nagy gondot az ilyen esetek, mert az egységek adott esetben később érnek oda egy komolyabb ügyhöz. Az állomány bízik benne, hogy kevesebben gyújtogatnak a következő időszakban.
„Viszonylag sok káresethez vonultak, ebből egy volt, ami kiemelkedő. Hangonyon egy 80 négyzetméteres családi ház kapott lángra. Kiérkezéskor a szolgálatvezető, illetve a szolgálatparancsnok a felderítés alapján megállapították, hogy a családi ház gyakorlatilag teljes terjedelmében égett. Ezt kettő darab előre szerelt úgynevezett D sugárral oltottuk el. Az épületben öten tartózkodtak, mindannyian megmenekültek, őket rokonoknál helyeztek el” - mondta Tőkés Tamás, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnoka.
Hangonyon az Ady Endre úton nem ez az első tűzeset, hiszen korábban egy családi ház tetőszerkezete már kiégett néhány méterrel arrébb. Most ismét egy család életét tették tönkre a lángok. A tűz azért alakult ki, mert a kályhából kipattant egy szikra, amely továbbterjedt, a nagy szél pedig csak rontott a helyzeten.
„Lakatos Róbert jött be a házba és szólt, hogy ég a tetőszerkezet. Kiszaladtam megnézni és kihoztam a gyerekeket. Pár dolgot tudtam csak megmenteni. Például centrifugát, a mosógépet a gyereket ruháit” - nyilatkozta Lakatos Roland.
A település polgármestere és az önkormányzat is próbál segítséget nyújtani. A család egyelőre rokonoknál lakik, de azon dolgoznak a helyiek, hogy új otthont kerítsenek számukra.
„Hétfőn volt testületi ülésünk és ott megtárgyaltuk, hogy mindenféleképen fogunk a családnak segíteni. Emellett nyilvános az alapítványunk bankszámlaszáma, és oda lehet utalni a támogatásokat” - hangsúlyozta Kovács Szilárd, Hangony polgármestere.
Így tehát a Hangonyért Alapítvány számlaszámára (55400156-11041142, megjegyzés: tűzkár) lehet eljuttatni az adományokat a bajba jutott család megsegítésére. Emellett tárgyi felajánlásokat is szívesen fogadnak, hiszen szinte mindenük odalett, így többek között háztartási gépekre és elektronikai eszközökre lenne szükségük.