Elektromos ágyak, tároló szekrények és éjjeliszekrények is érkeztek az idősotthonba
Város
2022. szept. 27.

Elektromos ágyak, tároló szekrények és éjjeliszekrények is érkeztek az idősotthonba

Tizennyolc elektromos ágy, ugyanennyi tároló, valamint éjjeliszekrény érkezett a Kézenfogva Gondozóházba Svájcból. Ezek összértéke meghaladja a tízmillió forintot.

A Kézenfogva Gondozóház a legnagyobb a városi fenntartású intézményi egységek közül. A legtöbb szépkorúnak tehát ez a hely ad otthon. Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere évek óta dolgozik azon, hogy a svájci kapcsolata által adományokat szerezzen az idősotthonok lakóinak. Év elején egyszer már befutott a kamion, akkor étkészletet és ágyneműket, ágyneműhuzatokat szállított, most azonban nagyobb rakománnyal érkezett.

„Megérkezett a várva várt svájci kamion, a svájci kapcsolatunknak köszönhetően egy hatalmas adománnyal bővül az ózdi idősek otthona, hiszen tizennyolc ágyat és tizennyolc szekrényt, tizennyolc éjjeliszekrényt és egyéb más használati eszközöket is kaptunk. Ezeknek az összértéke több mint tízmillió forint, úgyhogy egy hatalmas adomány, amivel bővülni tudunk. Önerőből sajnos ezt nem tudtuk volna megtenni” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Svájcban ezeket az eszközöket nagyon hamar leselejtezik. Némelyik állapota ezért olyan, mintha új lenne. Ózdon ezekre nagy szükség van. A most átadott bútorok hatalmas segítséget jelentenek az intézmények számára, mert ezek beszerzéséhez jelentős összegre lenne szükség, ugyanis az adomány meghaladja a tízmillió forintot.

„Tegnap délután érkeztek a felajánlott bútorok. Nagyon örültünk neki. Három idősotthonunk van, az ÓTSZEGYII-nek és mind a három idősotthonban eléggé elavultak a bútorok. Mindig próbálunk az önkormányzat segítségével újítani, viszont a bútorok zöme elég régi, elhasználódott, úgyhogy ez hatalmas segítség az intézményünknek, hogy ki tudjuk részben cserélni ezeket a bútorokat. Ígéretet kaptunk, hogy fognak még nekünk intézni további bútor adományt” - nyilatkozta Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója.

Ez a szállítmány a Svájci Máltai Lovagrend és Fekete Szegeti Erika közös munkájának köszönhető, ők hozták el az eszközöket a városba. A hölgy svájcban él és egy idősotthonban dolgozik. Ortó Szilárd, Bükkszenterzsébet polgármestere több éve kapcsolatban van velük. Ők néhány éve hoztak létre egy idősotthont, amelyet teljes mértékben a svájci segítségnek köszönhetően tudtak berendezni.

„Látva az idősotthonokban meglévő állapotokat, azt gondolom, hogy nagyon ráfér erre az otthonra is, mint az összes többire a segítség. Össze sem lehet hasonlítani a két ország közötti különbséget. Svájcban járva egy idősotthonban úgy érezzük szinte, mintha egy ötcsillagos szállodában lennénk. Az onnan egy-két év alatt leselejtezett bútorok nálunk kincsnek tűnnek, és tényleg nagy segítség, hogy ide kerülhettek” - fogalmazott Ortó Szilárd, Bükkszenterzsébet polgármestere.

A tizennyolc ágy például teljesen elektromosan állítható, így nagyban megkönnyíti majd mind a lakók, mind az ápolók mindennapjait. A beérkezett szekrények stabil, erős fából készültek, ezáltal strapabíróak és tartósak. A tervek szerint a jövőben is folytatódik majd a közös munka a svájci kapcsolattal, hogy tovább javuljon az ÓTSZEGYII ellátása.