Újból ruhagyűjtési akciót szerveztek az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégiumban. A jó állapotban lévő ruhaneműket, plüssöket és könyveket az intézmény portáján lehet leadni.
Már novemberben megkezdték a ruhagyűjtést az egyik helyi középiskolában. Az akció keretében az Ózdi Almási Balogh Pál Kórháznak, a Nagybarcai Gyermekotthonnak, valamint a Kiskapudi Állatmenhelynek is szállítottak különböző darabokat. Ez alkalommal a Katolikus Karitász kereste fel az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium illetékeseit, hogy segítséget kérjenek tőlük egy újabb akcióhoz.
„Négyen kezdtük el, tanárnővel együtt öten. Azért tartjuk ezt fontosnak, hogy a szegényebb gyermekek jobban érezzék magukat, kapjanak egy kis ajándékot. Igazából, ha jobban belegondolunk, azok a darabok, amiket mi már nem használunk, azok nekik nagy kincs” - mondta Seres Rináldó, az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium diákönkormányzatának elnöke.
A beérkező adományokat a fiatalok szétválogatják. A gyermek, női és férfi ruhákat külön pakolják. Ezek mellett plüss állatok és könyvek is érkeztek már az intézménybe. A diákok a teendőket a tanítási órák után, önszántukból végzik el.
„Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy mennyi nemes cselekedetet visznek véghez, hiszen ez az emberi nagyságukat is mutatja. Ezen túlmenően annyira önállóak, hogy egy-egy gondolat vagy javaslat is elegendő, aztán pedig önállóan tevékenykednek tovább. Amit itt mögöttünk látunk, ezeket a ruhákat és adományokat is ők szedték össze, ők válogatták, és teljes egészében megbízhatóan dolgoznak” - emelte ki Heiling Jolán, az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium ökoiskolai koordinátora.
Ha rendelkezünk még jó állapotban lévő, általunk már nem használt ruhával, vagy éppen pokrócokkal, akkor az intézmény minden adományt szívesen fogad. A segíteni szándékozó lakosság február közepéig, minden héten hétfőtől péntekig tanítási időben a portán adhatja le a csomagokat.