Svájcból érkeztek adományok az idősotthonokba
Város
2022. márc. 10.

Svájcból érkeztek adományok az idősotthonokba

Különböző bútorokat és eszközöket kaptak városunk idősotthonainak lakói. Janiczak Dávid polgármester évek óta dolgozik azon, hogy kapcsolatai révén Svájcból érkezzenek jó állapotú adományok.

A Kézenfogva Gondozóház a városi fenntartású intézményi egységek közül a legnagyobb. Ma kora délután Janiczak Dávid polgármester és Zsuponyó Anett alpolgármester érkezett az idősotthonba, hiszen a közelmúltban nagy számú adomány érkezett. Ezek egyelőre a folyóson és egy kis helyiségben kapnak helyet.

„Régóta dolgozok a svájci kapcsolatunkkal azon, hogy az ottani idősotthonokból felajánlások érkezzenek ide, az ózdi idősotthonokba. Azonban a járványügyi helyzet sokáig nem tette lehetővé a szállítást az ottani egységekből. Most volt először ilyen lehetőség, és az eddig összegyűlt adományokat el is hozták az ÓTSZEGYII munkatársai. Egyebek mellett az összes idősotthonunk teljesen új étkészlettel lesz felszerelve, amit tőlük kaptunk” - emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.

Jellemző, hogy Svájcban hamar leselejtezik ezeket az eszközöket, amikre Ózdon nagy szükség van. A most átadott felszerelések hatalmas segítséget jelentenek az intézmények számára, ugyanis ezeket csak jelentős összegért tudnák beszerezni. A bútorok is nagyon hasznosak, mert ezek használatával szeretnének kialakítani egy olyan társalkodó részt, ahol akár kézműveskedhetnek is a gondozottak.

„Nagy örömmel vettük ezt a felajánlást, amit kaptunk. Ágyneműkről, huzatokról, paplanokról, párnákról, gumis lepedőkről beszélünk. Ez nagyon nagy segítség a mindennapi gondozásban, mert a nagy létszám miatt mind a három intézményben nagy mennyiségű cserélődés van az említett kellékek tekintetében. Hamar elhasználódnak és jól tudjuk őket pótolni a most kapott adományokkal, mert azok nagyon jó minőségűek. Emellett a polcos szekrények is nagyon hasznosak, mert a tárolás szintén komoly feladatot jelent” - mondta Nagy Viktória, az ÓTSZEGYII Szent István úti intézményi egységének intézményvezető ápolója.

Az adományt az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményhez tartozó idősotthonok között fogják egyenlő arányban szétosztani. A tervek szerint a jövőben tovább folyik a közös munka a svájci kapcsolattal, hogy még nagyobb volumenű szállítmányok érkezhessenek városunkba, ezzel pedig javuljon az ÓTSZEGYII ellátása.