Cipősdoboz akció
Város
2021. nov. 25.

Cipősdoboz akció

Idén is elindul a cipősdoboz akció. Városunk több intézménye és különböző cégek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az adományt rászoruló gyermekek kapják.

A cipősdoboz akció már nem ismeretlen az ózdiak számára. A korábbi évekhez hasonlóan városunk különböző intézményei és cégei is gyűjtést indítottak. Az adományok rászoruló családokhoz kerülnek. A kezdeményezés lényege, hogy olyan hátrányos helyzetű gyerekek is kapjanak ajándékot, akik szülei nem engedhetik meg ezt a plusz költséget. Az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. például minden adventi vasárnap délután kettő és este hat óra között várja a felajánlásokat.

„Idősekhez, egyedülálló emberekhez, illetve rászoruló, hátrányos helyzetű családokhoz kerülnek a csomagok. Külön kiemelném, hogy ami már számunkra nem hasznos, de jó állapotban van, azokat csomagoljuk be, hogy valakinek tényleg szebbé tegyük a karácsonyát vele” - hangsúlyozta Fábián-Dobos Eszter, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. művelődési ágazatvezetője.

Az ÓTSZEGYII-vel közösen tevékenykednek, ugyanis ők látják, hogy hol vannak olyan személyek, akiknek a legnagyobb szüksége van a segítségre. A városon belül egyébként több helyen is lehet csatlakozni a cipősdoboz akcióhoz. Az Újváros Téri Általános Iskola tanulói például már lázasan készülnek az ajándékozásra. Ők a „Válts egy csokit mosolyra” elnevezésű kezdeményezés mellé álltak.

„A csoki és a cipősdoboz is olyan gyerekekhez fog eljutni, akik állami gondozásban vannak, vagy tényleg sérült gyermekek. Most nem a gyógykezelésükre és segédeszközökre gyűjtünk, hanem örömet szeretnénk okozni nekik. Ez egy országos szervezés. Mi az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptuk meg a felhívást. Én úgy gondolom, hogy a gyerekek is nagy örömmel csatlakoznak ehhez az akcióhoz, felhíváshoz” - mondta Galkóné Szabó Mária, az Újváros Téri Általános Iskola igazgatója.

A beérkező adományokat kor és nem szerint csomagolják külön, hogy biztosan olyan gyermekhez kerüljön, aki hasznát tudja venni a benne rejlő apróságoknak. Ezeket december 7-én szállítják el tőlük, így tehát addig várják a segíteni szándékozókat. Csatlakozott még az akcióhoz az egyik városunkban található autókereskedés is, akik most először vesznek részt ezen a programon.

„Igazából a jótékonykodás egész évben aktuális, Karácsony előtt pedig még nagyobb hangsúlyt kap. Mi is csatlakoztunk a Suzuki Zrt. akciójához. Cipősdobozokban fogadunk el különböző játékokat, ajándékokat gyerkőcöknek és ezek majd kiosztásra kerülnek” - nyilatkozta Csutor László, a Suzuki Kaiser értékesítője.

Hozzájuk december 3-ig lehet vinni az adományokat. Azt kérik, hogy mindenki cipősdobozba helyezve, szépen becsomagolva hozza el a tárgyakat és tüntesse fel rajta, hogy fiúnak vagy lánynak szánja, valamint hogy mely korosztály használhatja a benne található ajándékokat. Ezeket később a megadott gyűjtőpontokra szállítják, majd onnan osztják szét. A kezdeményezések által idén is több ezer gyermek karácsonyát tehetik boldogabbá.