|
49 hete Fergeteges zenei élményt hozott el Ózdra, az ÓMÉK-Olvasó Színháztermébe a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum. Közel 2200 fő élvezhette az egy órás produkciót.
|
|
|
|
50 hete A szépkorúakat ünnepelték a Bolyky Tamás Úti Idősek Klubjában. Óvodások és iskolások kedveskedtek műsorral, valamint az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai is felléptek.
|
|
50 hete Az állatok világnapját ünnepelték a Tétény Vezér Úti Tagóvodában. Tölgyesi Gergő az Egererdő Zrt. kerületvezető erdésze látogatott el a kicsikhez.
|
|
51 hete Kisállat kiállítás nyílt a Bolyky Tamás Általános Iskolában. Már huszonegy éve hagyomány, hogy az állatok világnapja alkalmából minden gyermek beviheti saját házi kedvencét.
|
|
51 hete Sváb-estre várták az érdeklődőket pénteken az ÓMÉK-Olvasóban. A rendezvény az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében valósult meg, melyre sokan eljöttek.
|
|
1 éve Teljesen megtelt az Olvasó Adorján Lajos terme tegnap este. A PóZdium színpadán Bukovinszky Zsolt ezúttal Oszvald Marikát kérdezte életéről. A beszélgetés mellett, két jól ismert dal is felcsendült.
|
|
1 éve Telt házas előadást tartott az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében a budapesti Pódium Színház. A Dr. Bubó rendel című zenés mesejátékot tekinthették meg a gyermekek.
|
|
1 éve XXIII. alkalommal rendezték meg a Bolyoki Vigadalmat. A szervezők színes programokkal várták a kilátogatókat. A sztárvendég Bereczki Zoltán volt.
|
|
1 éve Egyhetes hittantáborban vettek részt a táblai gyerekek, de szüleiket is nagy szeretettel várták. A benti foglakozásokon kívül, szabadtéri elfoglaltságot is kínáltak a résztvevőknek.
|
|
1 éve Az atlétikai világbajnokság nyitónapjára látogathatott el közel húsz bolykys diák a Sulihős Programnak köszönhetően. A belépőket a szervezők, az utazást városunk önkormányzata finanszírozta.
|
|
1 éve A helyi táncegyüttesek és zenekarok mellett a Delhusa Gjon is fellépett a VI. Hétvölgy Fesztivál zárónapján. Az estét egy tizenöt perces tűzijáték koronázta meg.
|
|
1 éve Több ezren látogattak ki a VI. Hétvölgy Fesztivál második napjára. A színpadra először a Remorse, majd a Tankcsapda lépett fel. Utóbbit több mint húsz év után láthatta újra Ózdon a közönség.
|
|
1 éve Pilinszky János Szálkák című műve elevenedett meg az Olvasóban. Feledi János projektje a VI. Hétvölgy Fesztivál első kulturális programja volt.
|
|
|
|
1 éve Nyuszik, kecskék és számos szárnyas fogadta a látogatókat a Nagyvölgyi Állatsimogatóban. Az ÓVI munkatársai kézműves foglalkozásra hívták az embereket.
|
|
1 éve Tizenöt kisdiák tölthette tartalmasan szabadidejét a Kék Sirály Zenei Egyesület Nemzetiségi Táborában a héten. A programok főként az önismeretről és a csapatépítésről szóltak.
|
|
1 éve Napközis jellegű tábort rendezett a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetsége a Civil Házban. A három napos programon összesen tíz gyermek vehetett részt.
|
|
1 éve Kajakos tábort szerveztek a Hangonyi-tónál. Az egyhetes kalandra, közel húsz gyermek jelentkezett, akik ez idő alatt elsajátítják a sport csínját-bínját.
|
|
1 éve Közel kétezren látogattak ki hétvégén az Ózd Városi Strandfürdőbe. A július úgy néz ki beváltja a hozzáfűzött reményeket.
|
|
1 éve Sporttáborban vesz részt közel ötven diák ezen a héten. A Zákányi házaspár szervezésének köszönhetően már 16 éve keltik életre a nyári programot.
|
|
1 éve Táborozók az ebtelepen. A kutyák nagy örömmel fogadták a vendégeket. A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek lássák nem minden állat szerencsés, így fontos segíteni rajtuk.
|
|
1 éve Élménytábor indult a Digitális Erőműben. A táborban ma tizennégy általános iskolás diák volt jelen, akik különböző programokon és játékokon vehettek részt.
|
|
1 éve Negyven diák töltheti hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII Erzsébet-táborában a héten. A szervezők már az első turnus első napján is sok izgalmas programmal készültek a gyerekeknek.
|
|
1 éve Tábort szervezett az Ózdi Kézilabda Club, ahová több mint húsz kisgyermek jelentkezett. Különböző programokat kínáltak a fiataloknak az egy hét alatt.
|
|
1 éve Tábort szervezett a Hunnia Gyermekei Íjász és Hagyományőrző Egyesület. Agyagozás, fafaragás, gyöngyözés, íjászkodás és még számos élmény várta a gyerekeket.
|
|
1 éve A nyár beköszöntével többen választják a természetes vizek nyújtotta strandolás élményét. Ez azonban veszélyekkel is járhat, hiszen nagyobb eséllyel sérülhetünk meg.
|
|
1 éve Idén is megszervezte „Szedd magad” akcióját az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. A levendulakertbe sokan ellátogattak úgy a városból, mint a környező településekről.
|
|
1 éve A televíziózással ismerkedtek a Magyar Református Szeretetszolgálat táborozói. Közel húsz kisdiák járta be a szerkesztőség épületét. A fiatalok betekintést nyertek a műsorkészítés rejtelmeibe.
|
|
1 éve Tarkaforgó szünidei játszóhetet tartanak az Ózdi Városi Könyvtárban. A programsorozat az Irodalmi természetbúvár – természet az irodalomban címet kapta.
|
|
1 éve Családi évzáró rendezvényt tartott az ÓAM-Ózdi KC az Ózd Városi Strandfürdőben. Az eseményen az utánpótlásban játszó gyerekeken kívül a családtagokat is szeretettel fogadták.
|
|
1 éve Szerbiába utaztak az Újváros Téri Általános Iskola diákjai. A látogatást a Határtalanul pályázat tette lehetővé. Az út célja, hogy megismerhessék a történelmi Magyarország területeit.
|
|
1 éve Karaoke versenyt tartottak a diáknapok keretein belül a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában. A rendezvényen a tanulók együtt énekeltek és táncoltak az tanév zárásaként.
|
|
1 éve Osztálykirándulástól volt hangos a Drótos-tető. Az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola másodikos és negyedikes diákja lepték el a népszerű kirándulóhelyet.
|
|
1 éve Óriási sikert aratott Falusi Mariann ózdi látogatása. Az énekes igazi koncerthangulatot varázsolt a Pózdium színpadára. A beszélgetés mellett, számos jól ismert dal is felcsendült az este folyamán.
|
|
1 éve A Nagyvölgyi Állatsimogatóba látogattak ma a Tétény úti óvoda apróságai. Harminc gyermek vett részt a színes és érdekes programon.
|
|
1 éve Kézilabda edzést tartottak az Újváros Téri Általános Iskolában. A játékos gyakorlatokon összesen ötvenöt elsős, másodikos és harmadikos diák vett részt.
|
|
1 éve Falusi Mariann, rádiós- és televíziós műsorvezető lesz a PóZdium vendége június 12-én, hétfőn az Olvasóban. A délután fél hatkor kezdődő eseményre jegyek még válthatók.
|
|
1 éve Zenés, táncos programmal kedveskedtek a Szív Klub tagjai a Kézenfogva Gondozóház lakóinak. A szabadtéri eseményre sokan kíváncsiak voltak.
|
|
1 éve Újra kinyitotta kapuit az Ózd Városi Strand, mától a sportszervezetek is itt tartják majd edzéseiket. A jegyárak kismértékben ugyan, de emelkedtek tavalyihoz képest.
|
|
1 éve Játékra invitálta a gyerekeket Janiczak Dávid polgármester és Féder József, a Féder Utazó Vidámpark társtulajdonosa. A fiatalok kipróbálhattak minden játékot.
|
|
1 éve Vidám játékok, alkotó sátrak és színes programok várták az Ifjúsági Parkba látogató családokat május utolsó vasárnapján a Városi Gyermeknapon.
|
|
1 éve Kovács Kati 120 perces koncertje felejthetetlen élményekkel gazdagította a közönséget. Az előadásra, a megye több településéről és a fővárosból is érkeztek rajongók.
|
|
1 éve Az ózdi rendőrök ellen játszott barátságos mérkőzést az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola leány focicsapata. Az eredmény döntetlen lett, végül büntetőpárbajjal nyertek a lányok.
|
|
1 éve Gyereknapot tartottak az Ózdi Városi Óvodák Tétény Vezér Úti Tagóvodájában. A kicsiknek az intézmény udvarán több helyszínen, sokféle programot biztosítottak az óvodapedagógusok.
|
|
1 éve „Családi kaland a vad Mexikóban” címmel tartott előadást a városi könyvtárban dr. Biczó Andrea, gyógyszerész a Világjárók sorozat vendégeként.
|
|
1 éve Teltházzal zárult az Olvasóban a tavaszi évad gyermekszínházi előadása. A színházi bemutató a Rumini sorozatra épült, ami ma már kötelező olvasmány az általános iskolákban.
|
|
1 éve Rengetegen látogattak ki az Ifjúsági Parkba május elsején. Több helyi csoport is színesítette a fellépők listáját. A színpadi eseményekkel párhuzamosan számos program szórakoztatta az érdeklődőket.
|
|
1 éve Korda György és Balázs Klári lesz a két sztárfellépő az idei a Majálison. Az Ifjúsági Parkban várják az ózdiakat rengeteg színes programmal.
|
|
1 éve Fordított napot szerveztek a Bolyky Tamás Általános Iskolában. A hagyománynak számító eseményen számos programmal készült a megválasztott diákigazgató és osztálya.
|