A szabad vízi fürdőzés csábító, de veszélyekkel járhat

A nyár beköszöntével többen választják a természetes vizek nyújtotta strandolás élményét. Ez azonban veszélyekkel is járhat, hiszen nagyobb eséllyel sérülhetünk meg.

A nyugodt strandolás élményéért elsősorban mi magunk felelünk, ezért az alapvető tudnivalókkal fontos tisztában lennünk. A hely gondos megválasztásával és a fürdőkultúra néhány szabályának betartásával megelőzhetők a szabad vízi strandolással összefüggő balesetek. Mindig ellenőrizzük, hogy a kiszemelt tó vagy folyó szerepel a nyilvántartott fürdővizek és kijelölt fürdőhelyek listáján. Ezt minden évben az országos tisztifőorvos teszi közzé online felületen. Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője is erre hívja fel a figyelmet.

„Minden esetben olyan helyen mártózzunk meg a habok között, ahol arra kijelölt hely van, illetve úszómesterrel rendelkezik. Egyébként, hogy ha olyan helyen, szabad vízben fürdünk, ahol arra kijelölt hely nincs, azt a hatóság bünteti, és akár 50 ezer forint pénzbírságot is kaphatunk. Ha mindenképpen bele akarunk menni az arra kijelölt helyen a tó vizébe vagy strand vizébe, mindenképpen előtte tusoljunk le, illetve állítsuk vissza a hőmérsékletünket” - hangsúlyozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

Felhevült testtel vízbe menni különösen veszélyes. A hirtelen hideg izomgörcsöt, akár szívbénulást, ezáltal halált is okozhat. Kerüljük a fürdést tele gyomorral, ittas állapotban, kábultságot okozó gyógyszer, vagy más szer hatása alatt. A gyermekek fokozott figyelmet igényelnek strandoláskor. A gyermekeket még a vízparton se hagyjuk felnőtt felügyelete nélkül. Hat éven aluli és úszni nem tudó tizenkét éven aluli gyermekek csak felnőtt jelenléte mellett fürödhetnek. A serdülők elsősorban azért vannak veszélyben, mert gyakran nem mérik fel reálisan a különféle helyzeteket, illetve túlbecsülik az úszástudásukat. Emiatt fontos, hogy tisztában legyünk saját képességeinkkel és korlátainkkal.

„Végül is az, hogy lehet-e egyáltalán fürödni. Mert az nem mindegy, hogy az ember olyan helyre megy, ahol tiltva van, akkor az életét már egy az egyben kockáztatja. És ugye, hogy a part milyen. Homokos part, én azt szeretem, vagy kavicsos az megint csak veszélyes lehet. És hogy milyen a víz mélyülése. Igazából annyira nem tudok úszni, úgyhogy oda kell ezekre is figyelni” - emelte ki Tóthné Julianna.

Kellő óvatosság szükséges az ismeretlen vizeken, hiszen a víz alatti, nem látható tárgyak, faágak és egyéb akadályok könnyen sérülést okozhatnak, vízbe fulladáshoz is vezethet. Mindezek figyelembevételével ajánlatos a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott kijelölt fürdőhelyek igénybevétele még abban az esetben is, ha néhány kilométerrel többet kell kerékpározni vagy autózni a szabad víz közeli kikapcsolódás reményében.

(forrás)