Pilinszky János Szálkák című műve elevenedett meg az Olvasóban. Feledi János projektje a VI. Hétvölgy Fesztivál első kulturális programja volt.
Lassan, megfontoltan mozogtak az előadók az ÓMÉK-Olvasó színháztermében. Mély témát igyekeztek átadni a közönségnek. A darab rendezője és koreográfusa Feledi János. A projekt nagy szívügye. A 2010-es évek elején a Nemzeti Táncszínház akkori igazgatónője ajánlotta neki Pilinszky János műveit. Ezután egy kutatómunkába kezdett, így esett a választás a költő negyedik kötetére, a Szálkákra.
„Amit csinál vagy készít a rendező, vagy a koreográfus, az nyilván az ő személyes víziója. Igazából én azt szoktam mondani, hogy táncot, kortárs táncot, ilyen fajta előadást akkor érdemes, vagy akkor jó nézni, ha a néző nyitottan ül be, és hogy azokat az impulzusokat a saját életére, vagy saját tapasztalataira, vagy saját érzéseire dekódolja és lefordítja” - mondta Feledi János, rendező, koreográfus.
Inkább érzéseket, gondolatokat igyekeznek kelteni a nézőben. Az előadás magáról az emberről szól, a születéstől egészen a halálig. Az élet apró, de meghatározó mozzanatait dolgozzák fel. Kellékeikkel és a használt szimbólumokkal letisztult üzenetet közvetítenek a szemlélők felé. A darabot külföldön már többször is játszották, ráadásul magyar nyelven. Ennek ellenére az ottani közönség is megértette az üzenetet. Ózdra a Déryné Program keretében látogattak el.
„Négyhavonta van lehetőségünk választani azokból a produkciókból, amelyeket a Déryné Program kínál számunkra. Bepályázunk három, vagy négy előadásra, és egy belső zsűri dönti el, hogy mely előadások érkeznek az Olvasóba. Így volt már például nálunk az Urban Verbunknak a Rózsa Story-ja, vagy most a Feledi Project Szálkák című előadása, és október hónapra várjuk nagyon a Zenthe Színháznak a Tanulmány a nőkről című darabját” - nyilatkozta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.
A darab üzenete, hogy merjük észrevenni a jót, higgyünk magunkban, valamint hogy a szeretet felismerése a legfontosabb a megtisztulás útján. A nézők egy teljes összművészeti fúziót kaptak. A tánccal, zenével és versrészletekkel is tarkított előadás elvarázsolta a közönséget.