|
2 éve Tizenharmadik alkalommal szervezték meg az Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát ma délelőtt. Sor került a 45. Honismereti Pályázat eredményhirdetésére is.
|
|
2 éve PÓZDIUM - Gálvölgyi János
|
|
2 éve Sokan látogattak ki a XXII. Bolyoki Vigadalomra szombaton. A szervezők színes programokkal várták a lakosságot. Az est sztárfellépője pedig Peter Srámek volt.
|
|
2 éve Bányásznapi ünnepség volt Farkaslyukban. A megemlékezést verses, zenés műsorok színesítették. A szervezetek elhelyezték koszorúikat az emlékmű előtt.
|
|
2 éve A Zenthe Ferenc Színház társulata adott műsort az Olvasó Színháztermében. Mikszáth Kálmán híres regényének feldolgozását, a Szent Péter esernyőjét láthatta a közönség.
|
|
2 éve Szent Péter esernyője
|
|
2 éve Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársa tartott előadást a Bolyki Tamás úti Idősek Klubjában. A téma az áldozattá válás és annak elkerülése volt.
|
|
2 éve A világ objektíven Kaprinay Évával.
|
|
2 éve Újra előadta a Mágnás Miskát az ÓMI Zenés Színház. Ezúttal Sajókazán játszott a társulat. A humorral átszőtt komikus történet sok érdeklődőt vonzott.
|
|
2 éve Hittantáborban vesznek részt a gyerekek az Ózdi Református Imaház épületében. Az esemény a Tetőtől talpig címet kapta, mert az érzékszerveken keresztül hívják fel a figyelmet Isten keresésére.
|
|
2 éve A Ding-Dong-tól volt hangos az ÓMÉK Olvasó parkolója a harmadik Rózsakerti Estén. A sztárvendég Csonka András volt. Az ÓMI Zenés Színház tagjai is nagy sikert arattak élő-zenekaros fellépésükkel.
|
|
2 éve Tíz hátrányos helyzetű gyermek egy héten át táborozhat Balatonlellén. A lehetőség az ADRA Fejlesztési Alapítvány és az ÓTSZEGYII együttműködésének köszönhető.
|
|
2 éve Katonai előadás, a rendőrség épületének bejárása és különböző sportos programok is várták az ÓSÉK idei táborába érkezőket. A héten negyven fiatalt fogadtak a szervezők.
|
|
2 éve Járási HEP fórumra érkeztek a környékbeli települések képviselői. Az előadás során segítséget kaptak, hogy a következő évek pályázatainak benyújtáshoz minél komplexebb alapot biztosítsanak.
|
|
2 éve Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozója tartott bűnmegelőzési előadást a táborban. Interaktív beszélgetés és bemutató is kísérte a figyelemfelhívó oktatást.
|
|
2 éve Először tartottak pedagógusnapot az Ózdi Városi Óvodák életében. Az eseményen hatan Pedagógiai Szakszolgálati Emlékérmeket is átvehettek.
|
|
2 éve Fiatal tehetségek mutatkoztak be az Olvasóban a Kiscsillag születik az ózdi járásban nevű projekt záróeseményén. Ennek elődöntőjén közel húsz gyerek mutatta be tudását.
|
|
2 éve Pályaorientációs napot tartottak a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Az intézmény különböző programokkal szerette volna megkönnyíteni a választást a fiatalok számára.
|
|
2 éve A Portugál című tragikomédiát mutatták be az Olvasó színpadán. A zenés produkciók után az ÓMI Zenés Színház először adott elő prózai darabot. A társulat idén ünnepli tizenötödik születésnapját.
|
|
2 éve Az ÓMI Zenés Színház bemutatja a Portugál című tragikomédiát.
|
|
2 éve Pán Péter történetét tekinthették meg az Olvasóban az érdeklődők. Az előadás különlegessége, hogy a nagy része a levegőben zajlik. A New Step Fitnesz és Táncstúdió tagjai gyerekek.
|
|
2 éve Pán Péter - akrobatikus légtánc show
|
|
2 éve Pán Péter - akrobatikus légtánc show
|
|
2 éve Az anyák napját és a tavaszt ünnepelték a Kézenfogva Gondozóházban. A lakókat az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai köszöntötték. Szavalatokkal, énekekkel és tánccal készültek.
|
|
2 éve Zajszennyezéssel kapcsolatos előadásokkal és kerekasztal beszélgetéssel is színesítették a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda fenntarthatósági témahetének programjait.
|
|
2 éve Földes László Hobo előadása töltötte meg érdeklődőkkel az Olvasót tegnap délután. Mintegy hetven perc alatt a költő legnagyobb verseit hallgathatta meg a közönség.
|
|
2 éve Újabb foglalkozást tartott a Lajos Árpád Honismereti Kör. Ez alkalommal fotós szemmel láthatták a jelenlévők városunkat, ugyanis Engler István fényképeit tekinthették meg.
|
|
2 éve „A hely, ahol élünk...” - Városunk fotós szemmel
|
|
2 éve A natúr bor nyomában
|
|
2 éve Maugli, a dzsungel fia címmel vitt színpadra egy darabot a Görbetükör Társulat az Olvasóban. A klasszikus történet egy fiúról szól, akit farkasok nevelnek fel.
|
|
2 éve Húsvétváró napot rendeztek a múzeumban. Népi játékok, ügyességi feladatok, nyuszisimogató és kézműves vásár várta a Vasvár Úti Általános Iskola diákjaiból álló csoportot.
|
|
2 éve Maugli, a dzsungel fia
|
|
2 éve Maugli, a dzsungel fia
|
|
2 éve Újabb vándorcirkusz látogatott városunkba a napokban. Művészeik minden héten más településen kápráztatják el előadásukkal a közönséget, emögött azonban kemény munka áll.
|
|
2 éve A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. hosszú idő óta dolgozik azon, hogy minél több gyermek szeresse meg a dallamokat. A program során főként improvizációkat hallhattak az érdeklődők.
|
|
2 éve Oláh Dezső Trió az Olvasóban
|
|
2 éve Egyedi módon és átütő erővel vitte színpadra Rózsa Sándor életét az Urban Verbunk társulata. Az Olvasó Színháztermébe sok érdeklődő érkezett.
|
|
2 éve Urban Verbunk - Rózsa Story
|
|
2 éve Pedagógiai programját mutatta be a Holokauszt Emlékközpont az ózdi pedagógusoknak. A szakemberek emellett két rendhagyó órát is tartottak az Ózdi Muzeális Gyűjteményben.
|
|
2 éve Az Urban Verbunk látványos produkciójával várják a közönséget az Olvasóban, amelyben Rózsa Sándor élete elevenedik meg. A Rózsa Story a Kultúr Páholy program első darabja.
|
|
|
|
2 éve Ötödik alkalommal rendezték meg a Digitális Napot. Kipróbálhatták az elektronikus technológiákat, betekintést nyerhettek a robotikába, valamint érdekes kísérleteket is láthattak.
|
|
2 éve Az Art-Színtér előadásában, Szakonyi Károly: A hentes című darabját láthatták az érdeklődők. Az Internet Fiesta keretében változatos programokkal várják a látogatókat.
|
|
2 éve A hentes - felolvasó előadás
|
|
2 éve Kisvakond a nagyvárosban
|
|
2 éve Újraindult a Világjárók sorozat az Ózdi Városi Könyvtárban. Az első előadó Kájel Árpád volt, aki egy hónapos ausztráliai utazásáról számolt be a megjelenteknek.
|
|
2 éve A Hamupipőkét tekinthették meg a gyermekek az Olvasóban a Fogi Színház előadásában. Két időpontban közel hétszáz gyermek foglalt helyet a nézőtéren.
|
|
2 éve Fogi Színház bemutatja: Hamupipőke
|
|
2 éve Fogi Színház bemutatja: Hamupipőke
|
|
2 éve "Együtt" a Szabad Szombat Táncegyüttes és az Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület előadása
|