Szent Mihály napi népszokásokról tartottak előadást a gyerekeknek

Szent Mihály napi népszokásokról tartott a gyerekeknek előadást Darvayné Vincze Tímea múzeumpedagógus az Olvasó HangosPont termében, a Múzeumok Őszi Fesztiválja egyik programjaként.

A Vasvár Úti Általános Iskola harmadik osztályos diákjai és nevelői foglaltak helyet az Olvasó HangosPont termében, ahol Darvayné Vincze Tímea a Szent Mihály napi népszokásokról tartott a gyerekeknek előadást. Az interaktív foglalkozáson többek között használati tárgyakat mutatott be a múzeumpedagógus, melyeket saját otthoni gyűjteményéből válogatott. Előkerült a gyeplő, az ostor, a bőrtáska, a szita, a fokos és a kolomp is, mely szerszámokról és eszközökről bővebben is kaptak információt a gyerekek.

„Igyekeztünk megismertetni őket minden olyan hagyománnyal, ami ehhez a naphoz kötődik. Valóban a mezőgazdaság és az állattenyésztéssel kapcsolatos szokások, hagyományok, időjóslás az, ami elsődlegesen felvetődik ez esetben. Az ehhez kapcsolódó ismeretek például a pásztorélet, a pásztorélet használati tárgyai, a szüret, az aratás, illetve a kukoricafosztáshoz szükséges eszközökkel ismerkedtek meg a gyerekek” - emelte ki Darvayné Vincze Tímea, múzeumpedagógus.
 
De természetesen Szent Mihályról is esett szó, a hozzá köthető bibliai ismeretekről beszélt a múzeumpedagógus. Az előadás után táncház következett, amit szintén nagyon élveztek a fiatalok.

„Nekem azt tetszett a legjobban, amikor énekeltünk” - nyilatkozta Varga Noel.

„Az tetszett a legjobban, mikor elkezdtünk táncolni, és mikor Timi néni levette az asztalról a szívecskés tálat. Nekem az is tetszett” - emelte ki Boda Fruzsina Ivett.

A táncház befejeztével a gyerekek átvonultak a képzőművész terembe, ahol lovas hűtőmágnest készítettek. A tanulóknak nagyon tetszett a hagyományőrző nap, minden diák hasznos ismeretekkel és élményekkel térhetett haza.

(forrás)