A bányászokra emlékeztek Farkaslyukban
Bányásznapi ünnepség volt Farkaslyukban. A megemlékezést verses, zenés műsorok színesítették. A szervezetek elhelyezték koszorúikat az emlékmű előtt.
A Himnusszal vette kezdetét a hetvenkettedik bányásznapi megemlékezés Farkaslyukban. Az eseményt idén is a Gyürky Gyula téren tartották meg, amelyre sokan kilátogattak, hogy jelenlétükkel is tisztelegjenek a bányász szakma képviselői előtt. Az Adventi Rézfúvós Kamara együttes játékát követően Pintér Zsolt, a település polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében többek között a szénbányászat Farkaslyukra gyakorolt hatását is megemlítette.
„A szén, Jókai Mór szép kifejezésével élve, a fekete gyémánt, amely átragyog Farkaslyuk múltjából. Nemcsak előrehaladásunkhoz világít nélkülözhetetlenül, de meleget is sugároz, a településünk összetartó erejének melegét, s mindezek mellett energiát is ad nekünk a jövőre” - mondta Pintér Zsolt, polgármester.
A megemlékezés színvonalas lebonyolításához az Adventi Rézfúvós Kamara együttes mellett hozzájárult az ÓMI Zenés Színház verses, énekes műsora is. A polgármester köszöntője után Nagy Tibor, a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének elnöke szólt a megjelentekhez. Felelevenítette a bányászat múltját egészen a kezdetektől.
„A föld mélye adta azt a kincset, ami mellett melegedni lehetett és amire egyetemek, oktatási intézmények, tudomány és nem kívánom sorolni, hogy mik alapozhattak, illetve támaszkodhattak, mert a bányászat nem csupán a csak föld mélyének kincsét hozza a felszínre, hanem ad a tudománynak empirikus tapasztalatokat és olyan formációkat, amiből elindulhatnak a kutatásuk során” - emelte ki Nagy Tibor, a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének elnöke.
A megemlékezésen a Farkaslyuki Bányaüzemben balesetben elhunytak előtt rótták le tiszteletüket a különböző szervezetek képviselői egy-egy koszorú elhelyezésével. A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete, a Borsodi Bányászok Területi Tagozata, valamint a Farkaslyuki Alapszervezet közösen minden esztendőben elismeri kiválóságait és jubiláló tagjait. Most egy emléklappal és egy korsóval mondtak köszönetet, amelyet Pintér Zsolt polgármester és Tóth András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke adott át. Az eseményt a Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és Citerazenekar előadás, valamint a Szózat közös éneklése zárta.
![Pintér Zsolt, farkaslyuk polgármestere köszöntőt mond. Pintér Zsolt, farkaslyuk polgármestere köszöntőt mond.](https://www.ozd.hu/static/15056_s.jpg)
![Nagy Tibor, a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének elnöke mond köszöntőt. Nagy Tibor, a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetségének elnöke mond köszöntőt.](https://www.ozd.hu/static/15057_s.jpg)
![Bányász szobor. Bányász szobor.](https://www.ozd.hu/static/15058_s.jpg)
![Az ÓMI Zenés Színház műsora. Az ÓMI Zenés Színház műsora.](https://www.ozd.hu/static/15059_s.jpg)
![Koszorúzás és tisztelgés. Koszorúzás és tisztelgés.](https://www.ozd.hu/static/15060_s.jpg)
![Az Adventi Rézfúvós Kamara együttes zenél. Az Adventi Rézfúvós Kamara együttes zenél.](https://www.ozd.hu/static/15061_s.jpg)
![Tóth András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke mond beszédet. Tóth András, a Borsodi Bányászok Területi Tagozatának elnöke mond beszédet.](https://www.ozd.hu/static/15062_s.jpg)
![Jubileumi tagok köszöntése. Jubileumi tagok köszöntése.](https://www.ozd.hu/static/15063_s.jpg)
![A Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és Citerazenekar előadása. A Nekézsenyi Hagyományőrző Pávakör és Citerazenekar előadása.](https://www.ozd.hu/static/15064_s.jpg)
![Koszorúk az emlékmű előtt. Koszorúk az emlékmű előtt.](https://www.ozd.hu/static/15065_s.jpg)
![Kocsik László Csaba köszönti a megjelenteket. Kocsik László Csaba köszönti a megjelenteket.](https://www.ozd.hu/static/15055_s.jpg)