Rendhagyó irodalomórán vettek részt a diákok

Juhász Anna, magyar irodalmár tartott rendhagyó órát az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium diákjainak. Az olvasásról, alkotókról és számos műről is szó esett.

Vegyes korosztályú tanulók töltötték meg az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium egyik tantermét, ugyanis Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser érkezett hozzájuk, aki nevéhez kapcsolódik többek között a kávéházi irodalmi élet fellendítése, a Hadik Irodalmi Szalon megalapítása. A kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, Juhász Ferenc lánya az olvasásról beszélgetett a diákokkal. Játékokkal is készült, de főként költők és szerzők életét mutatta be, akik inspirációt nyújthatnak a fiatalok számára. Célja, hogy megismertettesse a tanulókkal az irodalom másik oldalát, amelyet nem a száraz tananyagokból, hanem saját felfedezéseik által ismernek meg.

„Azt gondolom, hogy van egy ilyen kötelező jellege, de az irodalom nagyon szuper dolog. Például lehet vele udvarolni és az érzéseinket is fel lehet ismerni. Legyen az egy szép szerelmes vers Radnóti Miklóstól vagy József Attilától vagy Kosztolányi Dezsőtől, vagy egy érzékibb vers mondjuk Ady Endrétől éppen annyira, hogy ki tud lépni a kötelező tantárgyak közül, és tud lenni egy szabad választás is, mert nagyon sok esetben egy szerző vagy egy írott mű a kérdéseinkre is választ tud adni. A kamaszkori lázadásainkra, arra, hogy egyedül vagyunk, és mit tudunk kezdeni az egyedüllétünkkel. Hogyan lehet ebből valamilyen kapaszkodó egy-egy vers, vagy egy-egy kötet” - fogalmazott Juhász Anna, irodalmár, kulturális menedzser, irodalmi rendezvények szervezője.

Kiemelte, hogy az irodalom tud lenni kapaszkodó, mentsvár és forrás. Nemcsak egy tantárgy, hanem annál sokkal több, a hű társunk az életben. A diákoknak saját életéről, munkásságáról, édesapja művészetéről és sok más íróról, költőről is beszélt. A beszélgetés interaktív volt, több diák is megosztotta, milyen könyveket szeret olvasni. Akadt, aki a fantázia világokat, de olyan is, aki a 19. század irodalmát kedveli. A pedagógusok igyekeztek kiválasztani azokat a diákokat, akiket kifejezetten érdekel az irodalom. Voltak köztük olyanok is, akik magyar fakultációt vettek fel, ugyanis ebből a tárgyból szeretnének emelt érettségit tenni.

„Érdekes az irodalom, nagyon szeretem és jó, hogy vannak ilyen rendhagyó irodalomórák” - mondta Vámosi Tifani, az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium tanulója.

A rendhagyó tanóra jó hangulatban telt. Juhász Anna más megvilágításba helyezte az irodalmi alkotásokat és több olvasmányt is ajánlott a gyerekek számára.

(forrás)