|
45 hete Pályaorientációs és nyílt napot tartottak a SZIKSZI -ben. Az eseményen mind a felsőoktatási intézmények, mind pedig az ózdi középiskola kínálatát megismerhették a végzős diákok.
|
|
45 hete Pályaorientációs napot tartottak a JAG-ban. A végzős diákok több egyetem és főiskola, illetve technikum ágazataiba és életébe is betekintést nyerhettek egyszerre.
|
|
47 hete Villanások címmel, az ÓMÉK-Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékpark kiállítással egybekötött előadás-sorozatra várta a vendégeket hétvégén.
|
|
47 hete Városunkba is megérkezett a Zenthe Ferenc Színház és a Soproni Petőfi Színház nagy sikerű közös koprodukciója, melynek középpontjában három válást fontolgató hölgy áll.
|
|
47 hete Tanulmány a nőkről
|
|
47 hete Első alkalommal szerveztek pályaválasztási tájékoztatót az általános iskolák igazgatóinak az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában.
|
|
47 hete Élettörténeti motivációs előadást tartott Ganyi Károly a Civil Házban. Az üvegfiú elhatározta, hogy történetét megismerteti az egész országgal. A sorozat nulladik állomása volt Ózd.
|
|
48 hete A Miskolci Nemzeti Színház színművészei érkeztek zenés műsorral, majd a XLIII. Honismereti pályázat eredményhirdetésére is sor került az Olvasóban.
|
|
49 hete Tájékoztató előadáson vettek részt az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai. Soós Attila kapitányságvezető látogatott el hozzájuk a Civil Házba.
|
|
49 hete A kiskakas gyémánt félkrajcárja című interaktív előadás részesei lehettek ma azok a gyerekek, akik ellátogattak délelőtt az Olvasó Színháztermébe.
|
|
49 hete Görbetükör Színi Társulat: A kiskakas gyémánt félkrajcárja
|
|
49 hete A szépkorúakat ünnepelték hétvégén Szennán. A helyi nyugdíjas klub tagjait a Tartó Lajos Közösségi Házban várták, ahová Janiczak Dávid polgármestert is meghívták.
|
|
49 hete Ismét megrendezték a Polgári Fórumot, amely a magyar űrkutatásról és a 21. századi űrkutatás jelentőségéről szólt. Az előadó dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt.
|
|
50 hete A mellrák elleni küzdelem jegyében szerveztek sétát ma városunkban. A Civil Házban több, a témához kapcsolódó előadást is meghallgathattak az érdeklődők.
|
|
50 hete Dumaszínház: Musimbe Dávid Dennis és Lakatos László közös estje: Meg tudjuk magyarázni
|
|
50 hete Világjárók: Családi kaland az ezerszínű Mauritiuson
|
|
50 hete Az állatok világnapját ünnepelték a Tétény Vezér Úti Tagóvodában. Tölgyesi Gergő az Egererdő Zrt. kerületvezető erdésze látogatott el a kicsikhez.
|
|
51 hete Telegdi Ágnes mutatta be természetfotóit és a csodálatos állatokról szóló könyveit az Ózdi Városi Könyvtár Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárában.
|
|
51 hete Sváb-estre várták az érdeklődőket pénteken az ÓMÉK-Olvasóban. A rendezvény az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében valósult meg, melyre sokan eljöttek.
|
|
52 hete Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei
|
|
1 éve Telt házas előadást tartott az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében a budapesti Pódium Színház. A Dr. Bubó rendel című zenés mesejátékot tekinthették meg a gyermekek.
|
|
1 éve Pódium Színház - Dr. Bubó rendel
|
|
1 éve Tizennegyedik alkalommal szervezték meg az Ózdi Ipari Örökségvédelmi Konferenciát. A szakmai előadásoknak ezúttal a Digitális Erőmű falai adtak otthont.
|
|
1 éve Síppal dobbal címmel élményórát tartottak a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Bese Botond dudakészítő és Babinecz Sándor néptáncos voltunk városunk vendégei.
|
|
1 éve Közel ezer gyermeket patronáltak a Van Helyed Alapítvány egy hetes táborában, Bódis Kriszta vezetésével. Hatvan budapesti és ózdi önkéntes fiatal segít a programok megvalósításában.
|
|
1 éve Évadnyitó rendezvényt tartott az Ózdi Szívbetegek Egyesülete. A rendezvényre Janiczak Dávid polgármestert is meghívták. A megnyitó mellett három szülinapost is köszöntöttek.
|
|
1 éve Pilinszky János Szálkák című műve elevenedett meg az Olvasóban. Feledi János projektje a VI. Hétvölgy Fesztivál első kulturális programja volt.
|
|
1 éve Feledi Project: Szálkák
|
|
1 éve Új helyszínen tartják meg a XI. Barkóság Konferenciát. A legutóbbi előadás sorozatnak a Borsodszentgyörgyi Kultúrház adott otthon, a mostani Hangonyon lesz.
|
|
1 éve Az anyatejes táplálás világnapját ünnepelték ma az ÓMÉK-Olvasó Adorján Lajos termében. A délelőtt folyamán számos érdekes és hasznos előadás várta az érdeklődőket.
|
|
1 éve Negyven diák töltheti hasznosan szabadidejét az ÓTSZEGYII Erzsébet-táborában a héten. A szervezők már az első turnus első napján is sok izgalmas programmal készültek a gyerekeknek.
|
|
1 éve Nagy sikerrel lépett fel a hétvégén ÓMÉK Olvasó Adorján Lajos termében az Aradi Tibor és Varga Ferenc József humoristapáros. A Mondom a Ferinek Tibi című produkciót tűzték műsorukra.
|
|
1 éve Aradi Varga Show: Mondom a Ferinek Tibi
|
|
1 éve A környezetvédelem másik oldala címmel tartott előadást az Ózdi Városi Könyvtárban Antal Ottó Péter, okleveles környezetmérnök. A beszámolóra többen is érkeztek.
|
|
1 éve A környezetvédelem másik oldala...
|
|
1 éve Emberszag - online előadás
|
|
1 éve Musicalt adott elő a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis Kórusa Óz, a csodák csodája címmel az Olvasóban. A darabra kicsik és nagyok egyaránt kíváncsiak voltak.
|
|
1 éve Óz, a csodák csodája
|
|
1 éve A Formula-1 múltja és jelene
|
|
1 éve Egység-Otthon Békefutást tartottak ma városunkban. A rendezvényen több mint száz diák vett részt. A békefáklyát a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai vihették.
|
|
1 éve Zenés, táncos programmal kedveskedtek a Szív Klub tagjai a Kézenfogva Gondozóház lakóinak. A szabadtéri eseményre sokan kíváncsiak voltak.
|
|
1 éve Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár interaktív előadását hallgathatták meg az érdeklődők a Digitális Erőműben a most indult Polgári Est keretében.
|
|
1 éve Kovács Kati 120 perces koncertje felejthetetlen élményekkel gazdagította a közönséget. Az előadásra, a megye több településéről és a fővárosból is érkeztek rajongók.
|
|
1 éve „Családi kaland a vad Mexikóban” címmel tartott előadást a városi könyvtárban dr. Biczó Andrea, gyógyszerész a Világjárók sorozat vendégeként.
|
|
1 éve Felelős állattartásról tanulhattak a Vasvár Úti Általános iskola diákjai. A témát a Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület bevonásával mutatták be a gyerekeknek.
|
|
1 éve Évzáró vizsga-előadást tartott az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola az Olvasó Színháztermében, mely ünnepen az ózdi néptáncoktatás 25 éves jubileumáról is megemlékeztek.
|
|
1 éve Rendhagyó irodalom órát tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. Vöröskéry Dóra fiatal írónő mutatta be két könyvét három középiskolai osztálynak.
|
|
1 éve Anyák napi ünnepséget szerveztek az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai a Civil Házban. Az eseményen több táncos és zenés produkciót láthatott közönség.
|
|
1 éve Teltházzal zárult az Olvasóban a tavaszi évad gyermekszínházi előadása. A színházi bemutató a Rumini sorozatra épült, ami ma már kötelező olvasmány az általános iskolákban.
|
|
1 éve Rumini Ferrit-szigeten
|