A bűnmegelőzés került célkeresztbe ma délelőtt az Ózdi Rendőrkapitányságon. Az egyenruhások a Dobbantó program keretében tartottak előadást a diákoknak.
Jó hangulatban telt a délelőtt a Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskola Dobbantós diákjainak. A tanulóknak bűnmegelőzési előadást tartottak az Ózdi Rendőrkapitányságon. A programban olyan fiatalok vesznek részt, akik alapfokú végzettséggel nem rendelkeznek, de alapkompetencia-fejlesztés mellett később lehetőségük lesz szakmatanulásra is. A képzés végén pedig olyan bizonyítványt szerezhetnek, mely hasznukra lehet az elhelyezkedésben. A résztvevőknek igyekeznek útmutatást adni. A ma délelőtti alkalom is erre fókuszált. Felhívták a fiatalok figyelmét az internet veszélyeire, a bűncselekményekre, annak következményeire, valamint az áldozattá válásra. Az Ózdi Rendőrkapitányság egyenruhásai elkötelezettek ez ügyben, ha tehetik mindig szívesen látják a térség iskolásait.
„Az úgynevezett Dobbantó program keretén belül az Ózdi Rendőrkapitányság vállalt egy kötelezettséget, amit szeretnénk hosszútávon teljesíteni. Ez kifejeztetetten tinédzsereknek szóló iskolai bűnmegelőzés, az internet helyes használatáról, az elkövetőé, illetve az áldozattá válás elkerüléséről szól. A program keretében igyekszünk több iskolát bevonni és februárban már meghívókat is küldünk ki a járásban működő általános iskolák igazgatóinak, illetve az iskolák képviselőinek egy egyeztető fórum megtartása céljából” - mondta Soós Attila, az Ózdi Rendőrkapitányság vezetője.
A diákokra az Ózdi Rendőrkapitányság épülete is hatást gyakorolt, hiszen a leghitelesebb környezetben kaphattak információkat az adott témákban. A pedagógusok is igyekeznek minél érdekesebbé tenni az iskolai mindennapokat a tanulók számára.
„Az iskolában nagy hangsúlyt fektetünk, mind a bűnmegelőzésre, mind az áldozattá válás megelőzésére és elkerülésére. Ezt iskolai keretek között osztályfőnöki órák során folyamatosan végezzük. Valamint igyekszünk a lehetőségekhez mérten, tág teret nyújtani a gyermekeknek ahhoz, hogy szét tudjanak nézni, és ennek keretében jöttünk az Ózdi Rendőrkapitányságra egy interaktív előadás keretében” - mondta Pataki Gabriella, ifjúsági védőnő, bűnmegelőzési koordinátor.
Több diáknak is megtetszett a rendőri hivatás. A gyerekek és az egyenruhások jól megértették egymást, baráti hangulatú párbeszédek zajlottak. A szakemberek tanácsokkal is ellátták őket, emellett pedig a szakma nehézségeiről is szót ejtettek.