Nyolc év fiatalkorúak börtönére ítélte a Miskolci Törvényszék azt a fiatalkorút, aki Csernelyben megölt és kifosztott egy nyolcvanhárom éves hölgyet.
Tiszta udvar, rendes ház felirat a kapun. 2023 januárjában ebben a házban találták meg holtan az ott élő nyolcvanhárom éves nőt. Egy helyi férfi bukkant rá fiaival. Rendszeresen jártak hozzá segíteni a ház körül, akkor is éppen gyújtóst vágni mentek a nő házához. Azonnal értesítették a rendőrséget.
„Bömbölt a TV, egy kis résen ki volt nyitva az ajtó, a gyerek pedig kiabált neki, hogy Ilonka néni, Ilonka néni, de nem szólalt meg senki, a TV viszont nagyon bömbölt. A gyerek benézett, ilyen üveges ajtó volt. Látta, hogy a néni el van dőlve ott a gázpalacknál. Leugrott a lépcsőről és kiabált nekem, hogy apa gyere, mert Ilonka néni vérzik” - mondta Radics Norbert.
Amikor rátaláltak már halott volt, azt mondta, segíteni sem tudtak rajta. A látvány akkor nagyon megviselte megtalálóit.
„Tegnap óta se enni, se inni, se aludni nem tudunk, se a nagy gyerek, se a Krisztofer” - tette hozzá Radics Norbert.
A rendőrök még aznap este azonosították és elfogták azt a helyi, tizennégy éves fiút, akit a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak. Úgy tudjuk, a fiú kilenc testvérével élt együtt és többször segített a ház körüli munkákban, de a pénzt kevesellte. Három, szintén kiskorú fiútestvérével ment át az idős hölgyhöz, hogy kirabolják. A ház bejárati ajtajában találkoztak a nővel, összevesztek. A vádlott arra kérte a nőt, hogy adja neki az arany fülbevalóját, aki ezt elutasította. A fiú bement a lakásba, pénzt keresett, majd a nőt belökte a hűtőszekrény és a gáztűzhely közé, aki megpróbált felállni, de a fiú nem engedte. Egy fadarabbal kezdte ütlegelni. A nő elvesztette az eszméletét. A fiú elvette a fülbevalóját és a telefonját, majd később visszament a házhoz és a fadarabot, amivel megverte a nőt, elrejtette egy gazos területen. A Miskolci Törvényszék meghozta az ítéletet.
„A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság emberölés bűntettének minősített esetei, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt 8 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 8 év közügyektől eltiltásra ítélte” - nyilatkozta dr. Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára.
Enyhítő körülmény volt, hogy a fiú beismerő vallomást tett. A vádlott és védője is tudomásul vette az ítéletet, de az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fent. Az ítélet már jogerős.