Három padról tulajdonította el a deszkákat egy eddig ismeretlen elkövető Újtelepen. A rendészek megtalálták az ellopott faanyagot, az ügyet pedig átadták az Ózdi Rendőrkapitányságnak.
Kültéri padokat rongált meg egy eddig ismeretlen elkövető az Újtelepen. Az Ív úti parkolóban lévő térfigyelő kamera felvételein jól látszik, ahogy a tettes leül a padra, majd szépen lassan meglazítja a csavarokat. Mikor ezzel végzett, vállára kapja a faanyagot és elsétál vele. Az Ózd Városi Rendészet munkatársai a felvételek segítségével hamar ráakadtak az eltulajdonított deszkákra.
„Mivel a környéken több kamera is működik, így fogalmazzunk úgy, hogy a nyomozást azzal kezdtük, hogy visszanéztük a felvételeket, minden kamerának a felvételét. Az esemény jól látható rajta, illetve az elkövető mozgásának iránya is, hogy hová, merre haladt amikor eltulajdonította ezeket a deszkákat. Ezt követően a helyszínre mentünk, és rövid keresgélés után megtaláltuk az ellopott deszkákat” - mondta Talján Róbert, az Ózd Városi Rendészet rendészetvezetője.
Információink szerint a rongálás mértéke meghaladja a 80 ezer forintot. A rendészet átadta az ügyet az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársainak.
„A napokban intézkedtek kollégáim azokkal a fiatal elkövetőkkel szemben, akik Ózd egyik külvárosi részében padokat rongáltak meg. A városi rendészettel együttműködve a térfigyelő kamerák felvételeit kinyerve azonosították az elkövetőt, és ezáltal a házkutatások alkalmával lefoglalásra kerültek a pad részei” - tette hozzá Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.
A padok tartó vasszerkezetét az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói leszerelték. A helyszínen már csak a csavarok és némi beton jelzi, hogy itt korábban pihenésre szolgáló lócák voltak. Javítás után a padok a város más pontjaira kerülnek ki, ahol remélhetőleg nem esnek majd vandalizmus áldozatává.