Zajlik a XVI. Pontykalózok Pontyfogó Találkozó az Ózdi Horgásztavon. A halak reggel nehezen jöttek. A horgászoknak vasárnap délig van idejük kifogni a hét legnagyobbat.
Kabalák vannak felakasztva a horgászbotok mellé. A XVI. Pontykalózok Pontyfogó Találkozóra érkeztek a horgászok. Tizenöt csapat foglalta el kisorsolt helyét a tóparton. Ezen a versenyen a hét legnagyobb hal súlya számít. A mérlegelhető halak alsó súlyhatára pedig 3kg.
„Tegnap este hat órakor volt a dudaszó, akkor kezdődött a verseny. Hét darab halat kell fogni csapatonként, hogy versenybe szálljanak. Jelenleg most a reggeli mérlegelés után egyetlen egy csapat van, aki benne van jelenleg a versenyben. A többieknek ilyen öt hal, négy hal, három hal van, tehát nem sok kell nekik sem” - mondta Ari László.
A borult idő ma reggel elérte a horgászokat is, nehezen jöttek a kapások. A versenyzők abban bíznak, hogy a tó vize felfrissül az esőtől, és a halak kapókedve is jobban megérkezik. Idejük akad bőven, hiszen a horgászat vasárnap délben zárul.
„Most van egy új harmadik új tagunk. Elhoztuk a versenyre. Elég rosszul állunk még eddig. A halfogás nem úgy alakult, ahogy számítottuk, de még változhat” - nyilatkozta Illés Gergő, a Tölts Tűz Carp Team tagja.
Három szektorba lettek osztva a versenyzők. Ezen a versenyen újítás, hogy a szektorok a legnagyobb támogatók neveit viselik. Mindenkinek megvan a saját, titkos taktikája. A versenyzők mindenre felkészültek. Sátraikat lámpával is felszerelték. Vasárnap pedig eldől, kinek a stratégiája nyerte el jobban a halak tetszését.