Tizenkét gyermek vett részt a Kék Sirály Zenei Egyesület Nemzetiségi Táborában

Tizenkét gyermek tölti szabadidejét a Kék Sirály Zenei Egyesület Nemzetiségi Táborában. Az öt nap alatt a szervezők törekedtek arra, hogy minél több programot tudjanak kínálni a résztvevőknek.

Az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola tanulói töltötték ma szabadidejüket a Nagyvölgyi Állatsimogatóban. Az egy hetes tábor egyik napjának programja volt a mini állatkert látogatás. A Kék Sirály Zenei Egyesület Nemzetiségi Táborát már hetedik éve tartják meg a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztály pályázatának jóvoltából. Berki Lajos az egyesület elnöke elmondta, minden évben igyekeznek az anyagi támogatást úgy felhasználni, hogy érdekes programokkal készüljenek. Idén kevesebb pénz érkezett, így az elnök segítséget kért.

„A Kék Sirály Zenei Egyesület több éven keresztül szervezi a táboroztatást. Az idén is sor került erre. Az anyagi támogatás a minisztérium részéről ebben az évben kicsit szűkösek voltak, ezért, hogy a színes programokat meg tudjuk valósítani a tizenkét gyermekkel, kéréssel fordultam polgármester úrhoz, aki támogatta a rendezvényünket." - mondta Berki Lajos a Kék Sirály Zenei Egyesület elnöke

A tábor vezetését az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatója, Pénzesné Barta Krisztina látta el. A siker érdekében mindennap próbálnak hagyományőrző és esélyteremtő programokat biztosítani.

„Nagyon jó csapatépítő jelleggel bír, főleg az első nap erről szól. Lefektettük a szabályokat, megtörtént a csoportalkotás így a gyermekek jobban megismerhetik egymást és természetesen mi is őket. Ilyenkor teljesen más légkörben, más körülmények között zajlik és be kell vallani, hogy pedagógusként is más ilyenkor a gyermekekkel való kapcsolatunk.” - mondta Pénzesné Barta Krisztina táborvezető

Vannak meghatározott tematikus elemei a tábornak, ezek már hagyománnyá váltak az elmúlt évek alatt, de a kézműves foglalkozások és a sport terén is próbálnak újdonságokat bevinni a tábor életébe. Idén először makramét is készítettek a gyerekek.

„Nekem azt tetszett a legjobban, hogy üveget festettünk, gyöngyöket csináltunk, karkötőt, fociztunk. Voltunk múzeumba, a Mandába és sok helyen. A mai napban azt tetszett a legjobban, hogy láttam a nyuszikat, lovakat, kecskéket és malacokat. Örülök, hogy megint meghívtak a táborba, mert itt szuper minden” - nyilatkozta Balogh Amira

„Annyira jól esik, hogy újra meghívtak a táborba, mert olyan gyerekek vannak ott, akiket a suliból ismerek. Annyira jó, hogy ebben az egy hétben velük tölthetem az időt.” - mondta Németh Liliána


A Kék Sirály Zenei Egyesület Nemzetiségi Táborának záró napján a zene és az éneklés lesz a központban, hiszen a tehetséges tanulók előadását hallhatják majd a gyerekek.

(forrás)