Az ÓTSZEGYII Család és Gyermekjóléti Központ táborozói jártak az Ózdi Városi Televízió épületében

Harminc diák tekintett be a televíziózás világába az ÓTSZEGYII Család és Gyermekjóléti Központ Kalandózd táborának keretében. A fiatalok műsorvezetőként is kipróbálhatták magukat.

Kicsit félénken lépték át az Ózdi Városi Televízió bejárati ajtajának küszöbét a fiatal látogatók. Egy rövid pihenőt tartottak az épület vendégvárójában, ahol Tóth Alexandra, a szerkesztőség vezetője köszöntötte a fiatalokat. Egy kis feszültségoldó beszélgetést követően végigjárták az összes helyiséget. Betekintettek a szerkesztőségbe, ahol a hírek születnek, de kíváncsian vették szemügyre a hangfelolvasót és a vágószobát is.

„Itt a szerkesztőségben mindig fontosnak tartottuk azt, hogy a munkánkat megmutassuk a nézőknek, a különböző korosztályoknak, hiszen kívülről nagyon egyszerűnek tűnik ez a feladat, hogy híradót és különböző magazin műsorokat készítünk, de hogyha belülről is megnézik, akkor egészen máshogy látják azok, akiket ez érdekel” - mondta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője.

Egy gyermekcsoport látogatása esetében az sem elhanyagolható tény, hogy olyan élményt szerezhetnek a fiatalok, amely később a pályaválasztás során is döntő lehet. A diákok a stúdiót is teljesen birtokba vették, ahol az Ózdi Krónika, de a különböző magazinműsorok díszleteibe beülve is kipróbálhatták magukat. A szervezők úgy gondolták, hogy a városi televízió egy olyan helyszín, melyet a gyerekek izgalmasnak találnak majd.

„Érdekesnek tartjuk a városi tv-nek a munkáját, és úgy gondoltuk, hogy ezt jó lenne megismertetni a gyermekekkel is. Gyakorlatilag úgy néz ki, hogy bejött a választásunk, nagyon tetszik a gyerekeknek a városi televízió látogatása” - nyilatkozta Németh Roland, a KalandÓzd táborvezetője.

A fiatalok elmondása alapján a stúdió nyerte el leginkább a tetszésüket, ahol néhány percig műsorvezetővé és hírbemondóvá válhattak.

„Nekem eddig ez a helyiség tetszik a legjobban, és nagyon jól érzem itt magam” - hangsúlyozta Bacsó Bianka Boglárka.

„Nagyon jól érzem itt magam, és most voltam ott a Háttérben és nagyon jó volt” - emelte ki Elek Odett.

„Nagyon jó volt, ez a helyiség a kedvencem, mert ilyen kis cuki, meg ilyen kis melengető, meg ilyesmi” - fogalmazott Tornai Zora.

A táborozókra a héten még számos program vár. Meglátogatják az uszodát, moziba mennek, de néptánc foglalkozáson is részt vesznek az Olvasóban és ellazulhatnak majd egy gyermekjóga órán.

(forrás)