Újabb sikeres rendőrségi akció.

Betörés közben fogták el a tolvajt. Az egyenruhások az elkövetőt az ételbárban érték tetten, ellene lopás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Jól látható helyre van kifüggesztve a „Kamerával és csendes riasztóval ellátott terület” tábla a Vasközben található ételbár ajtaján. Augusztus 11-én hajnalban pont a riasztó berendezésnek köszönhetően sikerült fülön csípni azt a személyt, aki felfeszítette a vendéglő hátsó bejárati ajtaját.

„ Közterületi szolgálatom során észleltem, amint az Ózd Vasközben lévő ételbárnak a riasztóberendezése üzembe lépett. Ekkor az épülethez közelebb érve, a mellette lévő üzleteket is szemrevételeztem. Észleltem, hogy a mellette lévő üzletnek a bejárati ajtaja nyitott állapotban van. A gépjárműből kiszállva észleltem azt is, hogy az ételbárban egy személy tartózkodik. Ekkor értesítettem körzeti megbízott kollégáimat, akikkel a helyszínre érve, az épületbe behatolva elfogtuk az elkövetőt.” - mondta Pusztai Gábor az Ózdi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka

A tettes az ételbár mellett található szomszédos üzlethelyiségbe is bement. Értékek után kutatott, de nem járt sikerrel.

„ Kapitányságunk az ügy vonatkozásában lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A gyanúsított kihallgatását követően megállapítást nyert, hogy a nevezett engedéllyel volt távol az Aszódi Nevelőintézetből. A kihallgatását követően az Aszódi Nevelőintézetbe a visszaszállítása megtörtént.” - mondta Soós Attila az Ózdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője

A két helyszínen a veszélyeztetett érték több százezer forintra rúg. A gyors reagálásnak és rendőri intézkedésnek köszönhetően ezúttal az elkövető üres kézzel távozott.

(forrás)