Nagy az érdeklődés az oltási akcióhét iránt városunkban is. Hétfő óta naponta mintegy ötszáz fő keresi fel az ózdi kórházat, hogy beadassa a készítmények valamelyikét.
Gördülékenyen haladt a koronavírus elleni vakcinák felvétele az Almási Balogh Pál Kórházban az oltási akcióhét negyedik napján is. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy ennek időszakában jóval nagyobb az érdeklődés a lakosság részéről, mint korábban. Ez különösen a hét elejére volt igaz, de most is sokan keresik fel emiatt az intézményt. Az itt megjelentek közül többen már a második, vagy a harmadik dózist adatják be, de sokan vannak olyanok, akik az első oltásuk felvétele miatt érkeztek.
„Nekem még az első oltásom lesz, a fiam már beoltatta magát. Ő nem itt, hanem Németországban dolgozik. Én inkább a munkám miatt oltatom be magam” - nyilatkozta Papp Zsuzsanna.
Az egyhetes akció meghirdetésének célja a járvány megfékezése, továbbá a lakosság átoltottságának növelése. Országosan összesen százegy megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat, akik reggel hét órától este hét óráig vehetik fel ezeket. Városunkban emiatt naponta mintegy ötszázan keresik fel az Almási Balogh Pál Kórházat.
„Áprilisban vettem fel az elsőt, a következőt május végén, most pedig a harmadikat. A családban mindenki megkapta, a munkahelyen is majdnem kötelezővé teszik, de ez a saját érdekem is. Tökéletesen érzem magam, semmi gondom nem volt” - mondta Nagy Tibor.
Jelenleg is vannak olyanok, akik jobban tartanak a különféle oltóanyagok esetleges mellékhatásaitól, mint magától a betegségtől. Az is gyakran felmerül, hogy vannak-e olyan, már meglévő alapbetegségek, amelyek kizárják az adott készítmény felvételét. Ez utóbbival kapcsolatban azonban elmondható, hogy rendkívül kevés az olyan probléma, ami miatt valakit nem immunizálhatnak. Persze a szakemberek odafigyelnek arra, hogy a vakcinázás előtt az ilyen jellegű előzményeket is felmérjék.
„Mind az ötféle oltóanyag rendelkezésre áll, ami az országban másutt is rendelkezésre áll. Ezeket többé-kevésbé mindet használjuk is. A betegnek is van egy elképzelése, hogy mit szeretne, de természetesen mindenkit orvos lát, és az orvosával meg tudja beszélni. Egy bizonyos fokig tudjuk ezt akceptálni. Nyilván vannak olyan szakmai kérdések, hogy milyen korábbi oltásra milyen oltást tudunk adni, illetve alapbetegségekhez képest milyen oltást tudunk ajánlani. Ezt többségében elfogadják a pácienseink” - fogalmazott dr. Bélteczki János, az Almási Balogh Pál Kórház főigazgatója.
Néhány alkalommal előfordul, hogy az oltásra érkezőknél átmenetileg nem ajánlották a készítmény felvételét. Ebben az esetben egy másik időpontra regisztrálják őket. Természetesen mind a betegséggel, mind a vakcinákkal kapcsolatban folyamatosan zajlanak a kutatások. Az azonban biztosan elmondható, hogy a vírus jelenlegi mutációja ötvenszer gyorsabban és agresszívebben fertőz, mint az eredeti változat.