A szemészeti szakrendelésre csak személyesen lehet bejelentkezni. Hétfőn hosszú sorokban várakoztak az emberek, hogy időpontot kapjanak.
Kígyózó sorban állnak az emberek az ózdi kórház bejáratánál. A fotókat közösségi oldalán osztotta meg egy hölgy. A képekhez azt is hozzáfűzte, hogy a sorban állók nagy része a szemészetre szeretett volna időpontot kérni, ezt ugyanis csak egyszer egy hónapban lehet személyesen megtenni.
„Nagyon megalázó volt, nekem nem is jutott már hely. Utána Miskolcra mentem be, úgy tudtam bejutni a szemészetre. Ott kértem időpontot és oda mentem be.” - nyilatkozta Veres István
Ma már kevesebben voltak a kórház előtt. Volt, akinek gördülékenyen ment az időpontkérés és a vizsgálat.
„Gyors volt, most voltunk, most jöttünk ki, egy fél órába került.” - mondta Gulyás Róbertné
Nem mindenki volt azonban ilyen szerencsés.
„Hasi ultrahangra nem kapok egyszerűen már két hónapja előjegyzést, úgyhogy oda nehéz bejutni.” - mondta Tar Józsefné
A megkérdezettek szerint tehát nem mindegy, hová akar bejutni az ember. Levélben kerestük meg dr. Bélteczki Jánost a kórház főigazgatóját, hogy megtudjuk, mely szakrendeléseket érinti a személyes időpontkérés. Kérdésünkre azt válaszolta, hogy „Az Ózdi Almási Balogh Pál Kórházban a szemészeti szakrendelés az egyetlen szakterület, ahol ebben a formában szükséges időpontot kérni. Kórházunk vezetősége az irányító vármegyei intézménnyel közösen dolgozik a jelenlegi keret további bővítésén. A célunk az, hogy minden beteg - így a vármegyében élők is – a lehető leggördülékenyebben juthasson hozzá a magas színvonalú ellátáshoz.”
Azonban arra, hogy ez a helyzet miért alakult ki, nem kaptunk választ.