Érdemes időben felkészíteni autóinkat a mínuszokra

Nem érdemes halogatni az autók nyári abroncsát télire váltani. Emellett ajánlott a motor hűtővizét, illetve a szélvédőmosó folyadékot is a télnek megfelelő típusúra cserélni.

Az év vége közeledtével az autó télre való megfelelő felkészítése rendkívül fontos. Sokan mégis az utolsó pillanatig halogatják. Érdemes azonban még az őszi időszakban elvégezni a szükséges teendőket, ezzel sok stressztől és persze balesetveszélyes helyzettől kímélhetjük meg magunkat. Manapság pedig nem kell hosszú órákon át sorban állni, hiszen a legtöbb szervizben már lehet foglalni időpontot.

„A szakirodalom úgy írja, hogy ha már tartósan hét fok alatt van a hőmérséklet, akkor ajánlott. Igaz, ott még nem tartunk, de a reggeli és az esti időkben már bőven alatta vagyunk ezeknek, ezért már ajánlott fölszerelni a téli gumit. Amit fontos fölszerelés előtt mindenképpen, ha komplett kerék van, a kerekek centrírozását, valamint a légnyomást leellenőrizni” - mondta Gyöngyösi Zsolt, a Gyöngyösi Gumi Kft. ügyvezetője.

A gépjármű télre történő felkészítésekor a téli gumi felrakása mellett érdemes az autó motorterébe is benéznünk. A szélvédőmosó folyadék, valamint a hűtővíz esetleges cseréjét is szükséges elvégezni, hogy a téli fagyok ne tegyenek kárt autónk motorjában és csöveiben.

„Fontos még azt is megemlíteni, hogy az autókon több helyen is vannak csapadék elvezető csatornák, ezeket az ember sokszor nem is tudja, hogy léteznek. Ezek el tudnak tömődni a nyári, poros időszakban és nem tudják megfelelően elvezetni a csapadékvizet. Ezeket is érdemes átnézni és kitakaríttatni, hogy megfelelő állapotban legyenek” - nyilatkozta ifj. Csutor László, a Suzuki Kaiser Kft. értékesítője.

Ha az autón már minden szükségest lépést megtettünk, hogy a hideg ne okozzon gondot, nem árt, ha a sofőr is felkészül a megváltozott útviszonyokra. Erre hívja fel a figyelmet Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

„Az Ózdi Rendőrkapitányság felhívja a lakosság figyelmét a megváltozott látási viszonyokra való tekintettel, hogy már hamarabb van sötét, hajnalban, reggel már fagynak az útjaink, úgyhogy a gumiabroncsot, aki még nem tette meg, nyáriról télire cserélje ki. A közlekedés előtt győződjünk meg a világító berendezések működéséről. Ezt minden esetben kapcsoljuk fel, hogy minket is lássanak és mi is lássuk a közlekedésben résztvevőket” - hangsúlyozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A modern autókban lévő nappali menetfény sok esetben már nem elegendő, hiszen ekkor a kocsi hátsó részén nem kapcsolódik fel a fényszóró. Ködös, párás időben pedig nehezen lehet észrevenni a forgalomban haladó, nem megfelelően kivilágított gépjárművet. Válasszuk meg sebességünket is az időjárási viszonyoknak megfelelően, hogy elkerüljük az esetleges baleseteket. Vezessünk óvatosan és körültekintően, hiszen mindenkit hazavárnak.

(forrás)