Folyamatban a Munkás úti lámpás gyalogos átkelő előkészítése

Rövidesen megoldódhat egy évek óta fennálló közlekedési probléma. „Rendőrlámpák” telepítését tervezi a városvezetés a nagy posta előtti gyalogátkelőhelyre.

Még májusban tartottak területbejárást a szakemberek a Munkás úti gyalogátkelőhely és körforgalom környékén. Ugyanis megoldást kerestek egy évek óta fennálló közlekedési problémára. Az érintett kereszteződésben a reggeli, valamint a délutáni órákban forgalmi dugók nehezítik a haladást. Tavasszal több megoldási javaslatot is felvetettek.

„Akkor az a megállapítás született, hogy megoldás lehet, hogyha rendőrlámpát építünk ide a környékre, ezért tervezőt bíztunk meg. A tervezők már elkezdték a tervezést, ez forgalomszámlálással kezdődik, amit kamerák segítségével végeznek. A tervek elkészülte után az önkormányzat képviselő-testülete kell, hogy döntsön a forrás biztosításáról, ugyanis hiába állami út, a Magyar Közútkezelőnek nincsen pénze a fejlesztést végrehajtani, hiszen nagyjából egy 30 millió forintos összegről beszélünk. Ezt nekünk kell biztosítani ahhoz, hogy a rendőrlámpa megvalósuljon” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Jelenleg a tervezés folyamata zajlik, amely 4,5 millió forintba kerül. A munka forgalomszámlálással kezdődött. Hétfőn és kedden három kamera kihelyezésével folyamatosan figyelték az autósokat és a gyalogosan közlekedőket. Így mérték fel a szakaszon áthaladó forgalmat. Az arra járók egyetértettek a közlekedési lámpa telepítésével. Szerintük a kialakult helyzetre ez is egy megoldás lehet.

„Nagyon nehéz átjutni itt gyalogosként és sofőrként is. Volt már egy szavazás az interneten, én akkor azt szavaztam, hogy jó lenne ide egy lámpa, amit a gyalogosok megnyomnak, hogyha szeretnének átkelni. Szerintem akkor gyorsabb lenne mindannyiunknak” - nyilatkozta Csáki Eszter.

„Szerintem elég katasztrofális itt a csúcsforgalomban a közlekedés. Én mondjuk ritkán járok már erre, de én azt gondolom, hogy ide nem ártana egy lámpa. Ez a gyalogosoknak is jó lenne, mert akkor menne át, amikor lehet, meg az autó is megállna. Így, hogy egyenként meg kell állni, mert előfordul, hogy én is úgy jövök, vagy egy ember jön, megáll. Akkor utána elindul egy autó, utána megint elindul egy ember. Szóval így nem igazán jó ez a közlekedés” - emelte ki Kerkuska Ferencné.

Az útszakasz a Magyar Közút kezelésében áll, így nekik kellene elvégezni a fejlesztést, azonban nem rendelkeznek anyagi forrással a beruházás kivitelezésére, ezért az engedélyükkel a város fedezi majd a fejlesztéssel járó költségeket. A munkálatok megkezdéséhez a képviselő-testület döntése szükséges. A cél az, hogy biztonságosabbá váljon a közlekedés mind a gyalogosok, mind az autósok számára.

(forrás)