Sok babona és szimbólum fűződik péntek 13-ához, ilyen a fekete macska vagy a tizenhármas szám. Az ózdiak véleménye megoszlik a témát illetően.
Sokan nem szívesen mozdulnak ki ezen a napon otthonukból, úgy vélik a balszerencse bárhol utolérheti őket. A péntek 13-ával kapcsolatban leginkább csak találgatások vannak, miért is számít baljósnak. A legenda szerint a templomos lovagrendhez köthető. A Szentföld védelmére megalakult ősi vallási és katonai rend több száz tagját 1307. október 13-án, pénteken IV. Fülöp francia király tisztjei letartóztatták és kivégezték őket. Ezen tragédia miatt az utókorban ez úgy marad meg, hogy ez az év szerencsétlenebb napja. Az mindenesetre biztos, hogy máig számos népszokás fűződik hozzá.
A nyugati kultúrában is mélyen gyökeredzik a 13-as számtól való félelem. Az Egyesült Államokban több felhőkarcolóban és szállodában sincsen 13-as számú emelet, de a repülőtereken sem szeretik a 13-as számú beszállókaput. Hazánkban is több babona fűződik a péntek 13-ához. Sokan úgy tartják, hogy ilyenkor nem érdemes szerződéseket kötni, vagy nagyobb utazásokra menni. Nem szeretnek az emberek ilyenkor költözni vagy házasságot kötni, de ágyneműt cserélni sem érdemes ezen a napon, hiszen ilyenkor ez rossz álmokat eredményezhet.
Sokaknak már babonásan indult a reggel, Bolykiné Trepák Anikó például online csalás áldozata lett.
„Kinek szerencsés, kinek nem. Hát nekem nem szerencsés” - mondta Bolykiné Trepák Anikó.
A közhiedelemmel ellentétben ezen a napon nem szerencsétlenség fekete macskát látni, de ha szemébe nézünk péntek 13-án, az akár egy nagyobb tragédiát is előre vetíthet.
„Hát, ha fekete macskát látok, akkor hátranézek, okvetlen. Igazából bízom benne, hogy a mai nap jól fog lemenni. Nem lesz semmi probléma” - nyilatkozta Kőrösi Ildikó.
„Akkor inkább nem megyek arra. Azt elkerülöm. Nem szeretem, hogyha találkozok vele, mert mindenki rosszat mond róla, meg én félek is tőle” - tette hozzá Katus Lajosné.
Akadnak azért olyanok is, akik kifejezetten szerencsésnek tartják ezt a dátumot, vagy csak nem hisznek a babonákban. Számukra ez a nap is ugyanúgy telt mint a többi. Mindenesetre a péntek 13-tól való félelem fejben dől el.