Elfogták az „arlói szerszámos” néven futó tolvaj triót

Tizenkét rendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt indított eljárást három arlói férfi ellen az Egri Rendőrkapitányság. A nyomozók a házkutatás során több száz lopott szerszámgépet foglaltak le.

Az Egri Rendőrkapitányság nyomozói hosszas előkészítő munka után szeptember harmadikán hajnalban indultak volna egy bevetésre Arlóba, hogy elfogjanak egy tolvaj triót, amely már hónapok óta fosztogatott főleg az ország keleti, elvétve a nyugati részén. A tervezett indulás azonban másképp alakult.

„Jött egy információ, hogy Eger mellett, egy kistelepülésről, Demjénről egy telephelyről éppen téglát loptak el ismeretlenek. A már indulásra kész bevetési munkatársaink nem is Arlóig kellett, hogy menjenek, hanem a főkapitányságtól két utcányit vezettek és ott megállítottak egy kisbuszt, ami meglepetésükre tele volt a lopott téglákkal. A legnagyobb csattanó a történetben, hogy benne ült az a három arlói férfi, akiért éppen indultak volna” - mondta Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A váratlan kitérő után a tervek szerint folytatódott az intézkedés. A rendőrök több arlói, borsodszentgyörgyi és számos dunántúli ingatlanban egyszerre tartottak házkutatást, ahol több száz lopott szerszámgépet lefoglaltak. A holmik között voltak aggregátorok, döngölőbékák, akkumulátoros fúrók és motorkerékpárok is.

„Nagyon jól szemlélteti az üzletük volumenét, hogy munkatársaink több vásárló mobiltelefonjában úgy találták meg a telefonszámát az egyik elkövetőnek, hogy az „arlói szerszámos”. Üzletszerűen végezték ezt a tevékenységet. Egy kisgép kölcsönző is rendszeresen vevőjük volt, tehát a lopott, megvásárolt kisgépeket ők tovább kölcsönözték” - tette hozzá Soltész Bálint, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Jelen pillanatban az Egri Rendőrkapitányságon tizenkét rendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt indult eljárás a három arlói elkövető ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Képek forrása: police.hu

(forrás)