Összhangban a hosszú távú tervekkel – Jól halad a Neutrik ózdi gyárának felújítása
Jól halad a Neutrik ózdi üzemének felújítása. Két gyártócsarnok is elkészült. Az egyikben már folyik a munka, a másikban pedig zajlik a telepítés.
Megy a termelés a Neutrik Group ózdi egységében. A vállalat világelső az elektronikai és az elektronikus csatlakozók tervezésében, gyártásában. Helyi üzemükben is ilyen szerkezetek összeszerelését végzik, több mint kétszáz dolgozóval. Folyamatos a fejlődés. Jelenleg húsz gyártósoron folyik a munka, kettő üzembe helyezése pedig zajlik. Ötszáz -féle csatlakozót készítenek. Elkezdődött a kábelgyártás is.
„Jelenleg egyébként a telepítéseinkkel is ütemben vagyunk, folyik a Schaan-i négyes ütem befejezése, még három gyártósor érkezik onnan. Megkezdtük az erősáramú kábeleknek, tehát a 220 voltos kábeleknek a gyártását, amit Németországból hoztunk el, és januárban lesz az átadása a BND-s kábeleknek, amit kínai gyárból hoztunk vissza és amit közvetlen Amerikába fogunk szállítani” - mondta Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Sokkal jobb ütemben haladnak, mint ahogyan azt elképzelték. Hiszen csak jövő év elejére tervezték azt, amivel gyakorlatilag már el is készültek. Optikai kábeleket is gyártanak majd, amely egy új technológia lesz számukra.
„A megváltozott piaci helyzet sarkalt minket is arra, hogy kövessük a trendet, kövessük azt, hogy rugalmasabban legyen a gyártásunk, egyszerűbbé tegyük a gyártási folyamatokat, összevonjunk bizonyos termékeket, ennek folyományaként egy gyártó lokációra hoztuk a típusokat és növeltük a hatékonyságunkat. Amit el kell mondanom, ezzel kapcsolatban, hogy szabaddá tettünk nagyon sok gyártó csarnokot, kettő gyártó csarnokot, amire most várunk, hogy új típusokat kapjunk és új megrendeléseket” - nyilatkozott Szemán Mihály, a Neutrik Hungary Kft. termelési és logisztikai vezetője.
A gyárfelújítás is remekül alakul. Az első ütem befejeződött. Két gyártócsarnok teljesen elkészült. Az egyiket már használatba is vették, a másikban pedig folyik a telepítés. Néhány öltöző és mosdó is kiépült. Az épület fej részét is átépítik, ahová a központi irodák és a recepció kerül. A másik irodaépületben, szintén öltözőket és rekreációs helyiséget alakítanak ki, de melegkonyhás étkező is lesz a dolgozók számára. Az átadás február végére várható, abban bíznak addigra már használatba vehetik a most még építés alatt álló helyiségeket.
![Elkészült a csarnok karácsonyfája. Közeli fotó a díszekről. Elkészült a csarnok karácsonyfája. Közeli fotó a díszekről.](https://www.ozd.hu/static/25472_s.jpg)
![Zajlik a termelés az üzemben. Zajlik a termelés az üzemben.](https://www.ozd.hu/static/25471_s.jpg)
![Csatlakozók készítése folyamatban. Csatlakozók készítése folyamatban.](https://www.ozd.hu/static/25474_s.jpg)
![Az egyik csarnok átépítés alatt. Az egyik csarnok átépítés alatt.](https://www.ozd.hu/static/25475_s.jpg)
![Zajlik az átépítés. Zajlik az átépítés.](https://www.ozd.hu/static/25476_s.jpg)
![Folyamatban a csomagolás az egyik munkaállomáson. Folyamatban a csomagolás az egyik munkaállomáson.](https://www.ozd.hu/static/25477_s.jpg)
![Az egyik helyiségben földmunkálatok nyomai láthatók. Ez lesz az étkező. Az egyik helyiségben földmunkálatok nyomai láthatók. Ez lesz az étkező.](https://www.ozd.hu/static/25478_s.jpg)
![A plafont teszi rendbe az egyik szakember. A plafont teszi rendbe az egyik szakember.](https://www.ozd.hu/static/25479_s.jpg)
![Jól halad az átépítés a gyárban. Jól halad az átépítés a gyárban.](https://www.ozd.hu/static/25480_s.jpg)
![Néhány mosdó helyiség már elkészült. Néhány mosdó helyiség már elkészült.](https://www.ozd.hu/static/25481_s.jpg)
![Az egyik csarnok. Az egyik csarnok.](https://www.ozd.hu/static/25482_s.jpg)
![Összehangoltan végzik munkájukat a dolgozók az egyik gyártósoron. Összehangoltan végzik munkájukat a dolgozók az egyik gyártósoron.](https://www.ozd.hu/static/25473_s.jpg)
![Csatlakozókat gyártanak a Neutrik ózdi gyárában. Csatlakozókat gyártanak a Neutrik ózdi gyárában.](https://www.ozd.hu/static/25470_s.jpg)