Eltörölték a maszkviselési kötelezettséget Magyarországon. Az egészségügyi és a szociális intézményekben sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell szájat és orrot eltakaró eszközt hordani.
Magyarország kedvező járványügyi helyzetére tekintettel az országos tisztifőorvos május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint hétfőtől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell maszkot hordaniuk.
„Május elsejétől már nem kötelező, azonban nem tilos, és mi ennek megfelelően továbbra is használjuk majd. Nem a nap 24 órájában fogják a dolgozók használni a maszkot. Viszont vannak olyan mindennapi ápolási, gondozási folyamatok, amihez mindenképpen ajánlatos a maszkviselés. Tehát továbbra is fogjuk használni a maszkokat, illetve különböző fertőzéses megbetegedések esetén, főleg, ha ez több lakót is érint, akkor folyamatos lesz a maszk használat továbbra is” - mondta Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója.
Dr. Vámos Henrietta vármegyei szakmai kollegális vezető háziorvos kollégáinak továbbra is azt tanácsolja, hogy saját jogkörben döntsenek arról, hogy kötelezik e a betegeket a maszk viselésére, ez főként akkor lehet fontos, ha légúti tünetekkel érkezik valaki. Bár a covid esetszámok csökkenést mutatnak, de a vírus még itt van köztünk, ezért lényeges, hogy senki ne kapjon el még egy fertőzést, amelyből esetleg szövődmény alakulhat ki, de nem csak emiatt érdemes saját védelmünkre gondolni.
„Azok, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, immunszupprimáltak, tehát daganatos betegek, elsősorban az aktív onkológiai kezelésben részesülők, cukorbetegek. Nekik érdemes a saját védelmük érdekében arra gondolni, hogy ha nagy tömegben vannak is, olyan helyen, ahol a fokozottan előfordul fertőzésveszély, ugye ezek általában az egészségügyi intézmények, akkor a saját maguk biztonsága és a megelőzés érdekében van lehetőségük továbbra is a maszkot hordani” - hangsúlyozta dr. Vámos Henrietta, vármegyei szakmai kollegális vezető háziorvos.
A kórházigazgatók saját hatáskörben továbbra is rendelkezhetnek a kórházat vagy bizonyos osztályokat érintően a kötelező maszkhasználatról, ezért utána érdeklődtünk, hogy az Almási Balogh Pál Kórházban milyen szabályok vannak. Kérdésünkre azt a tájékoztatást kaptuk az egészségügyi intézmény főigazgatójától, dr. Bélteczki Jánostól, hogy az Országos Tisztifőorvos levele alapján visszavonták a maszkviselést, viszont mindenki saját belátása szerint dönthet úgy, hogy egészsége és környezete érdekében a látogatás során továbbra is eltakarja az orrát és száját a védőeszközzel.