Téli felkészítés

Nagyon fontos az évszaknak megfelelő gumik felszerelése. Ugyanakkor a technika nem helyettesíti a körülményeknek megfelelő vezetési stílus alkalmazását a balesetek elkerülés érdekében.

Ez az egyik legterheltebb időszak a gumiszerelő műhelyekben, hiszen a legtöbben ekkor döntenek a cseréről. Gyakori, hogy kompletten érkezik a téli garnitúra, ekkor gyorsabb a folyamat. Ám van olyan is, hogy az adott felnire kell az új abroncsokat felhelyezni. Ennek során először leeresztik és leszedik a nyárikat, majd jönnek helyette a más mintázatú és keménységű téliek. A szakemberek a gépek segítségével egészen pontosan meghatározzák, hogy mennyi centrírsúly szükséges a sima futás eléréséhez. Annak érdekében egyébként, hogy elkerüljék a tumultust időpontfoglalásra is lehetőséget biztosítanak az ügyfeleknek.

„Nagyon figyelmes ügyfeleink vannak. Már körülbelül egy hónappal ezelőtt elkezdtük felszerelni a járművekre a téli gumiabroncsokat. Állapotra azt tudom mondani, hogy amennyiben azt tapasztaljuk, hogy csereszabatos, jelezzük az autósoknak, hogy ezt már nem célszerű feltenni. Az esetek 99%-ban elfogadják a jó tanácsot és újra cserélik” - mondta Gyöngyösi Zsolt, a Gyöngyösi Gumi Kft. tulajdonosa, ügyvezetője.

Aki viszonylag keveset és főleg városban autózik, akár egy négyévszakos szettel is jól járhat. Bár Magyarországon nem kötelező a csere, a biztonságos közlekedés érdekében a rendőrség is azt javasolja, mindenki váltson az évszaknak megfelelő gumira. Fontos tudni, hogy a megfelelő abroncs sem véd meg mindentől.

Fontos a megfelelő követési távolság megválasztása, itt figyelembe kell venni a féktávolságunk hosszát. Ne menjünk túl közel a másikhoz, illetve mindenkinek javasolt, hogy elindulás előtt próbálja meg egy fékezéssel megtapasztalni, hogy milyenek az útviszonyok, hogy például csúszik-e már, és annak megfelelően közlekedjen.

A KRESZ betartásán és a járművek karbantartásán kívül érdemes arra is odafigyelni, hogy meleg takaró, jégkaparó és seprű legyen az autóba készítve. Ha pedig hosszabb útra készülünk, figyeljünk az üzemanyag mennyiségére. A mindennapi közlekedésben kiemelt fontosságú az egymásra való odafigyelés és a tolerancia.

(forrás)