Csacsiavató a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezték a csacsiavatót a Sziksziben. Most egy rajzfilmre építették fel az esemény tematikáját és a feladatokat.

Sárga, lila, piros és zöld színekbe öltöztek a legfiatalabb diákok a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban, ugyanis ma délelőtt tartották a már hagyománynak számító csacsiavatót. A tanulók az intézmény tornatermében gyülekeztek. A legfiatalabbak itt várták, hogy hivatalosan is beavassák őket a közösségbe. A program minden évben más témára épül, amelyet a 11. évfolyamosok szerveznek. Az általuk beadott forgatókönyvekből választanak. Idén az egyik rajzfilmből inspirálódtak a szervezők, így ahhoz kapcsolódó feladatokban versenghetett a négy új osztály.

„Évtizedek óta minden évben, így idén is a 11. évfolyam pályázhatott a csacsiavató megszervezésére. Idén is minden 11. osztály adott be pályázatot, és végül a 11.B osztály nyerte meg, akik az Agymanók mesére építették az egész csacsiavató témáját, így színes ruhákba öltöztek a diákok, és így mérettetik meg magukat. Végül pedig kikerül a nyertes osztály, aki ebben az évben a legcsacsibb osztály lesz, és természetesen a hagyományainkhoz híven este az avatás az avatóbállal folytatódik, ahol 13 pár fog keringőzni Zimmermann kolléga irányításával” - nyilatkozta Miskolczi Orsolya, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatóhelyettese.

A diákok mellett a zsűri tagok és az osztályfőnökök is jelmezt húztak. Ők is egy-egy karakter bőrébe bújtak. Először süteményekkel és rágcsálnivalókkal lepték meg a bírákat az újoncok. Ahogyan minden feladatot és produkciót ezt is értékelték. Az idősebb diákok igyekeztek úgy összeállítani a játékokat, hogy azok élvezhetőek legyenek, és persze ne okozzanak túl nagy nehézséget a csacsiknak.

„A mai évben három osztály pályázott erre a versenyre, végül mi nyertük meg. Az Agymanók című mesén alapul ez a csacsiavató. Próbáltunk olyan játékokat kitalálni, hogy minél jobban összehangoljuk az osztályokat, és így jobbá tegyük az osztályközösségeket. Olyan játékokat állítottunk össze, amik kicsit azért nehezebbek, de mégis játékosak és élvezhetőek” - mondta Vámosi Doroti.

Minden diák a legjobb tudása szerint végezte el a feladatokat. Volt mese és filmzene kvíz, lufiterelés és kipukkasztás is. A különféle próbatételek mellett táncos műsorral is készültek a csapatok. A produkció után jöhetett a fogadalomtétel, amit a diákoknak szigorúan be kell majd tartaniuk.

„Nagyon jó érzés csacsinak lenni, nagyon jó feladatokat adtak ki, ettől jobbakat el sem tudtunk képzelni, nagyon egyszerű volt. A táncos feladatokat is nagyon élveztük” - fogalmazott Papp Balázs Ferenc.

A „legcsacsibb osztály” címet a 9.A osztály nyerte el. Este avatóbállal folytatódik a program, ahol a felsőbb évfolyamos diákok keringőznek majd.

(forrás)