"produkció" címkével megjelölt oldalak

produkció

Idén is sok érdeklődőt vonzott a május elsejei programsorozat városunkban.
Város
2022. máj. 2.

Idén is sok érdeklődőt vonzott a május elsejei programsorozat városunkban. A legtöbben a helyi együttesek produkcióira voltak kíváncsiak. Sztárfellépő a Compact Disco volt.

Most mutasd meg, mit tudsz! elnevezésű pályázatra a megyéből több mint százan jelentkeztek.
Kultúra
2022. ápr. 21.

Különleges alkotásokat és produkciókat láthatott a közönség az NFÉ-ben a megyei önkormányzat és a vöröskereszt pályázatának köszönhetően. Ózd is képviseltette magát.

Az Urban Verbunk első, egész estés előadása a Rózsa Story, amelyben Rózsa Sándor élete elevenedik meg.
Kultúra
2022. márc. 30.

Az Urban Verbunk látványos produkciójával várják a közönséget az Olvasóban, amelyben Rózsa Sándor élete elevenedik meg. A Rózsa Story a Kultúr Páholy program első darabja.

Saját zenekarhoz keres talpraesett fiatalokat az ÓMI Zenés Színház.
Kultúra
2022. márc. 17.

Saját zenekarhoz keres jelentkezőket az ÓMI Zenés Színház. Gitáron vagy billentyűs hangszeren játszani tudó fiatalok jelentkezését várják.

A férfiak egy-egy szál rózsával köszöntötték a nőket.
Város
2022. márc. 10.

Nőnapot ünnepeltek az Ózdi Nyugdíjas Klub tagjai. Az eseményen az ÓMI Zenés Színház működött közre. A produkciók végén a férfiak egy-egy szál rózsával lepték meg a hölgyeket.

Hosszú kihagyás után újra színpadra álltak az Erica C. tánciskola ózdi növendékei.
Sport
2022. márc. 1.

Félévet zártak az Erica C. Dance School ózdi táncosai. Az Olvasó színpadán minden csoport megmutathatta tudását a legkisebbektől a nagyokig.

Újra megrendezték a Csillagszóró című gálaműsort az ÓMÉK Olvasóban.
Kultúra
2021. dec. 18.

Újra megrendezték a Csillagszóró című gálaműsort az ÓMÉK-Olvasóban. Az eseményen a házban tevékenykedő csoportok mutatták be produkcióikat.

Idén ugyan közönség nélkül, de megtartották az adventi hangversenyt
Kultúra
2021. dec. 17.

Újra megtartotta Adventi hangversenyét az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A délután folyamán felcsendültek klasszikus darabok és karácsonyi dalok egyaránt.

fokep.JPG
Város
2021. dec. 12.

Meggyulladt a harmadik gyertya is a város adventi koszorúján. A kilátogatók több előadást láthattak, majd Szőke Gábor és Janiczak Dávid beszédét is meghallgathatták.

fokep.JPG
Város
2021. dec. 6.

Nagy számú résztvevővel zajlott az Adventi Forgatag második állomása, ahová ezúttal a Mikulás is megérkezett. A programon pedig a mindenki karácsonyfáját is feldíszítették.

fokep.JPG
Kultúra
2021. dec. 2.

Kézművesek egy családban címmel nyílt időszaki kiállítás az Ózdi Városi Könyvtárban. A tárlaton asztali, továbbá fali díszeket és manókat is megcsodálhattak a résztvevők.

Váradi Gábor festőművész műveiből nyílt kiállítás szombaton a Digitális Erőmű nagycsarnokában.
Kultúra
2021. szept. 15.

Váradi Gábor festőművész műveiből nyílt kiállítás szombaton a Digitális Erőmű nagycsarnokában. A tárlat az alkotó négy évtizeden át készített festményeinek válogatott darabjait vonultatja föl.