A hulladék útját követhették nyomon városunk szépkorúi Sajókazán. A kirándulóbuszt Janiczak Dávid polgármester vezette. Két nap alatt közel hatvanan vettek részt a programon.
Utasok integettek egy különjárat feliratú buszból. A sofőr nem más, mint városunk polgármestere, Janiczak Dávid volt. A rendhagyó kiránduláson közel harminc fő vett részt. A célállomás a Zöld Völgy Nonprofit Kft. sajókazai telephelye volt. A program a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás hulladékgazdálkodási projektjének keretében szerveződött.
„Lehetőség nyílt arra, hogy ózdi csoportokat hozzunk el ide a hulladékfeldolgozó telepre, bemutatni számukra a hulladék kezelését. Csütörtökön és pénteken jómagam hoztam el ide két csoportot is, akik megnézhették, hogy mi lesz a hulladékunkkal, hogyan kezelik. Mindenki számára nagyon érdekes volt és több kérdést is feltettek. Egy nagyon hasznos látogatás volt. Legjobban annak örülnék, ha mind a harminckétezren láthatnánk ezt, de sajnos erre nincs lehetőség. Aki teheti figyelje a felhívásokat és ha van lehetőség, akkor vegyen részt egy ilyen látogatáson” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.
A foglalkozás egy rövid előadással kezdődött. Mida Gábor, a Zöld Völgy Nonprofit Kft. reklám- és kommunikációs vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd dióhéjban bemutatta a cég tevékenységét, összefoglalta a hulladékkezelés főbb lépéseit. A beszélgetés során számos kérdés elhangzott, amelyre igyekeztek válaszolni a szakemberek.
„A szemléletformálás az kiemelt helyet foglal el az életünkben. Nagyon fontos, hogy mindenki a megfelelő módon gondoljon a szemétre és a hulladékra, hogy mindenki a megfelelő információkat kapja erről. Még ezen belül is kiemelt szerepet kap számunkra az óvodások, iskolások korosztálya, valamint a nyugdíjasok és szépkorúak korosztálya. Nagyon nyitottak a dologra, nagyon mélyen tudnak ezzel foglalkozni és érdeklődnek a téma iránt” - emelte ki Mida Gábor, a Zöld Völgy Nonprofit Kft. reklám és kommunikációs vezetője.
A rövid prezentáció után a csoport végigkövethette a beérkező szemét és hulladék útját. Állomásról állomásra sétáltak, ahol a túravezetők röviden elmagyarázták mi is történik az egyes pontokon. Szóba került a szelektív hulladékgyűjtés, a DRS rendszer, a komposztálás és az újrahasznosítás is. A program közel másfél órás volt.
„Nekem a kezdetektől fogva tetszett, mert az első ismertető, amit kaptunk az nagyon-nagyon értékes volt. Sok mindenre választ kaptunk, kérdeztünk is és arra is választ kaptunk. A továbbiakban a hulladék kezelése nagyon praktikus és nagyon jól meg van oldva. Nekem ez nagyon tetszett” - nyilatkozta Begezi Tiborné.
Ehhez a szemléletformáló projekthez most az Ózdi Szívbetegek Egyesülete, az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör, valamint az Ózdi Természetbarátok Köre csatlakozott. A Zöld Völgy Nonprofit Kft. munkatársai továbbra is várják az érdeklődőket.