Az időseket köszöntötték a város több intézményében

Az időseket ünnepelték az ÓTSZEGYII Szent István úti, Bulcsú úti, illetve Szabolcs közi egységében. Ünnepi műsorral köszöntötték az intézmények lakóit.

A Szabolcs közi intézményi egységben szép gondolatokkal köszöntötték az időseket és a vendégeket, akik idősek napja alkalmából érkeztek. A három önkormányzati fenntartású otthonban több mint száz lakónak kedveskedtek. A Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai nyitották meg rendezvényt zenés produkciójukkal.

„Minden évben vannak vendégeink, akik egy kicsit szebbé és vidámabbá varázsolják a rendezvényeinket. Idén a Kissikátori Harmonika és Népdalkör, a Bolyky Tamás Általános Iskola, a Csillagfürt EGYMI, valamint a Szívklub varázsolt vidámságot idős ellátottjaink arcára” - mondta Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója.

A tanulók a műsor végén egy emléklapot is átnyújtottak a lakóknak, amit meghatódva fogadtak. Az ünnepséget végül a Csillagfürt EGYMI diákjai zárták verses előadásukkal, amelyet gitárral kísértek.

„Mindig nagy örömmel teszek eleget az idősotthonok meghívásainak, amik itt a területemen vannak. Most az idősek napja alkalmából még jobban látni az arcokon az előadások során a meghatottságát az itt lakóknak, illetve most egy kis ajándékkal is kedveskedtünk nekik az önkormányzat részéről Mihalik Zsuzsával, az osztályvezetővel, amiket átadtunk az otthonok vezetőjének” - nyilatkozta Angyal Béla, területi képviselő.

A terület képviselője még azt is hozzáfűzte, hogy sok erőt és kitartást, valamint jó egészséget kíván a lakóknak és az otthon dolgozóinak. Ivankó Bertalanné 92 éves, és azért szeretett volna az otthon lakója lenni, mert így egy közösség része lehet.

„Februártól vagyok itt, de jól érzem magamat, minden megvan ami kell, kétágyas szobáink vannak és a tisztaság is megvan. A vezetőség pedig gondoskodik arról, hogy minél többet és jobbat nyújtson nekünk” - emelte ki Ivankó Bertalanné.

A bentlakók hálásan fogadták az előadást. Az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény dolgozói minden évben megemlékeznek idős és szépkorú ellátottjaikról. Az ünneplés ebben az évben a mai napra esett a Szent István úti, a Bulcsú úti, illetve a Szabolcs közi egységben is.

(forrás)