Urajon tartják a XII. Barkóság Konferenciát

Urajon rendezik idén a XII. Barkóság Konferenciát október 11-én. A program szervezője az Uraj-Susa Jövőéért Általános Védelmi, Bűnmegelőzési, Településszépítő Egyesület.

Az elmúlt tizenegy év alatt óriási érdeklődést övező rendezvényen, több mint száz előadó prezentációja hangzott el. A témákat tekintve nagyon széles volt a skála, hiszen az egyháztörténet, a társadalomtörténet mellett a néprajz is szóba került. A szervezési feladatokat már elkezdték Scitovszky Nikoletta koordinálásával. Ez nem volt egyszerű, hiszen az előadók nem helybeliek, hanem a megye több pontjáról érkeznek majd. Az időpont megtalálása összehangolt munkát igényelt.

„2016-ban már helyet adott egyszer Uraj ennek a rendezvénynek. Akkor, az akkori képviselővel, Tartó Lajos szervezésében és az Uraj-Susa Jövőéért Egyesülettel. Úgy gondoltuk, hogy miért ne adnánk még egyszer helyet ennek a fontos konferenciának, hiszen maga a téma és az előadók is nagyon érdekesek, és Uraj is benne lesz az egyik előadó által. A szervezések már javában folynak. Nyolc előadó lesz, akik nem helybéliek, ezért kicsit nehézkes a szervezés, de nagyon jól haladunk. Azt gondolom, hogy mindenki készségesen és segítőkészen áll ehhez a feladathoz” - mondta Scitovszky Nikoletta, az Uraj-Susa Jövőéért Általános Védelmi, Bűnmegelőzési, Településszépítő Egyesület elnöke.

Az utóbbi konferenciák két levezető elnöke dr. Alabán Péter és dr. Nagy Péter történészek voltak, most is így lesz.

„A XII. Barkóság Konferencia tematikáját az előző évekhez hasonlóan választottuk ki. Így vallástörténet, sporttörténet, társadalomtörténet és néprajz egyaránt szerepel a kínálatban. Két szekcióban tarjuk ezeket az előadásokat, és a fővédnöki szerepet idén is, Paládi-Kovács Attila professzor úr vállalta. Az én előadásom inkább az iparosítás utáni szociológiai környezetről szól a városban, amit nemzetközi konferencián, idegen nyelven is sikerült előadni. Fontos elmondani, hogy az előadók többségében, tudományos fokozattal rendelkeznek, így azt gondolom, hogy minőségi előadásokat hallgathatunk majd meg a XII. Barkóság Konferencián” - hangsúlyozta dr. Alabán Péter, történész.

Az érdeklődők az előadók között találkozhatnak többek között dr. Tengely Adriennel, aki A csernelyi Oltáriszentség Társulat névkönyvéről beszél, és dr. Juhász Attilával, aki a Gesztetei barkók - a kívülállók szemével címmel tart előadást. A szünetben a társaság megtekinti az uraji római katolikus templomot, illetve a Barkó Kézműves Egyesület díjazott, zsűrizett alkotásainak kiállítását is megnézik.

(forrás)