Polgári fórumot tartott hétvégén ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és egyetemi tanár. Szó volt a nemzeti konzultáció kitöltésének fontosságáról is.
Zsúfolásig megtelt az a konferencia terem, mely helyet adott a hétvégén megtartott polgári fórumnak. Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos néhány szóval felvázolta a délutáni rendezvény témáit a megjelenteknek. Az egyik fő gondolat a nemzeti konzultáció volt. Hangsúlyozta, most minden magyarnak nagyon fontos, hogy összetartson, hiszen nagy a baj tőlünk keletre.
„A magyaroknak most ebben a pillanatban józannak kell maradnia és a béke pártjára állni. Ez a legfontosabb üzenete az egész programnak és ennek a nemzeti konzultációnak. A magyar kormány mindvégig a béke pártján állt és hálistennek, egyre több európai vezető is a béke oldalára áll. Rájön arra, hogy népeik, a polgáraik számára a legfontosabb az, hogyha békés környezetet tudnak teremteni, mert akkor van fejlődés, van jövedelem, van család, van megélhetés, van biztonság és minden, ami benne van ebben a nemzeti konzultációs kérdőívben” - mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.
A feltett kérdések egyszerűek a politikai ellenfeleink szerint, igennel és nemmel megválaszolhatóak. Béke, vagy háború. Gyermekeink számára biztonság, vagy bizonytalanság. A vállalkozások számára biztos, vagy egy bizonytalan, ingatag jövő. Ezért is fontos a kérdőívek kitöltése. Folytatta az országgyűlési képviselő. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, egyetemi tanár is érintette a nemzeti konzultáció fontosságát, de kormány új akciótervéről is beszélt a megjelenteknek. Azt mondta, egy új helyzet állt elő Magyarországon és egyértelművé vált, hogy a válságokat nem tudja kezelni Brüsszel. Sem a covidot, sem pedig a háború és béke kérdését. Ezért is tartja fontosak ezeket az előadásokat.
„Egyfajta szempontból fogják meghallgatni a kedves résztvevők, hogy mit lehet gondolni a kis- és középvállalkozások támogatásáról, a családtámogatásról, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséről, vagy a tizenharmadik havi nyugdíjról. De ettől függetlenül mindenkinek van lehetősége, hogy a legspeciálisabb, a legkülönlegesebb helyzet előtt, azaz amikor az urnához járul és szavaz, az előtt meghozza a legoptimálisabb döntését, ami neki, vagy a családjának a legjobb” - fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, egyetemi tanár.
A fórumon résztvevők, kérdéseket tehettek fel az alkotmányjogásznak, aki maradéktalanul válaszolt. Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult.