Fokozottan vigyázzunk az erdők melletti utakon, mert elkezdődött a szarvasok násza

Eljött a szarvasbőgés ideje. Augusztus végétől szeptember végéig tart a nász időszaka. Az utakon vigyázzunk, mert veszélyforrást jelenthetnek a nagyvadak.

Leginkább az esti vagy a hajnali órákban hallhatjuk a szarvasok bőgését, mely az időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől szeptember végéig tart. A szarvasbika jellegzetes hangja a tehenek terelgetését szolgálja, és jelzés a többi bikának arról, hogy ki a hárem ura.

„Szeptembert írunk, amikor megkezdődött a gímszarvasok párzási időszaka a bőgés. Ebben az időszakban a gímszarvas bikák bőgése töri meg az erdő csendjét, leginkább a kora este és a kora reggeli időszakban. Nem ritka, hogy napközben is lehet őket hallani. Ilyenkor a szarvasok aktívabbá, de figyelmetlenebbé válnak. A bikákkal és a tarvadakkal is gyakrabban lehet találkozni. A bikák próbálják a háremet őrizni, illetve terelgetni, valamint a territóriumukat is megvédeni. Az úton lévő gépjárművezetőknek figyelmesebben és körültekintőbben kell az erdős részeken, illetve a mezőgazdasági területek közelében vezetniük, mivel bármikor elénk léphetnek az úttesten” - mondta Tölgyesi Gergő, az Egererdő Zrt. Szilvásváradi Erdészetének kerületvezető erdésze, erdei iskolavezetője.

A szarvasbikák folyamatosan figyelnek és vigyáznak a tehenekre, így egyszerre több egyeddel is találkozhatunk. Az erdős szakaszokon fokozottan lehet számítani a nagyvadak megjelenésére, de a kertekben is előfordulhatnak. Az utakon nagyon kell vigyáznunk a balesetek elkerülése érdekében, mert a szarvasok viselkedése kiszámíthatatlan, hirtelen megugorhatnak, vagy irányt változtathatnak. Palotai István autósiskola vezető azt mondja, a vadriasztó a legalkalmasabb arra, hogy távol tartsuk a vadakat az autóinktól.

„Vaddal való ütközés elkerülésére célszerű a gépkocsira felszerelni egy vadriasztót. Ha közlekedünk és van közúti jelzőtábla, akkor csökkentsük a sebességet, hogy elkerüljük az esetleges ütközést. Ha mégis kiugrik elénk az állat, akkor ezt az ütközést úgy tudjuk elkerülni, hogy nem balra kerüljük ki a kiugrott állatot, hanem mögötte próbálunk elhaladni. Mindenki ösztönösen balra rántja el a kormányt, és az állat az út másik oldalára kíván átmenni. Tehát mögötte kell elhaladni, intenzíven fékezni és hangjelzést adni. Általában így lehet elkerülni a vaddal való ütközést” - tette hozzá Palotai István, a Palotai Autósiskola iskolavezetője.

Ha mégis megtörténik a baj, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, mert ha még nem múlt ki, akkor harapásával, rúgásával vagy hegyes agancsával súlyos sérüléseket okozhat.

(forrás)