Idén kétszáz éve, hogy felépült a hódoscsépányi templom. A jubileumi évforduló alkalomból a Dr. Ternyák Csaba egri érsek is eljött, hogy megáldja a templomot.
Lovashuszárok kísérték Dr. Ternyák Csaba, egri érseket a hódoscsépányi templomhoz. A Keresztelő Szent János vértanúságáról elnevezett templom 200 éves jubileumi évfordulóját ünnepelték. Ebből az alkalomból szent misét tartottak, amin több egyházközség tagja is tiszteletét tette. A templom korából adódóan több figyelmet igényel. Állapotát rendszeresen karbantartják. 2014., vagyis a 190. évforduló óta kívülről és belülről több módon megújult az épület.
„2011-ben volt a tetőzet kicserélés aztán, 2014-ben a 190. évfordulóra belső festést kapott a templom. Illetve 2016-ban külső homlokzat felújítás és újra színezés is történt, amikor szintén érsek atya áldotta meg a templomunkat. A mostani jubileumi 200. évfordulóra pedig a templomnak a kerítése kapott egy új borítást, illetve színt.” - mondta Talián Zoltán diakónus
Ez alkalommal kertrendezéssel és a kerítés felújításával készültek az ünnepségre. Szerintük ezáltal szebb és méltóbb lesz az ünnepre a templom környezete.
Dr. Ternyák Csaba egri érsek beszélt keresztelő Szent Jánosról, majd a bérmálkozók járultak elé. Az ünnepségen szóba került a templom kétszáz éves múltja és az egyház fontossága is. Kiemelte, hogy a közösség tagjainak gondoskodása óvta meg a templomot.
„Újra és újra felújították. Fontos volt nekik ez a hely, ahol összejöhettek Isten imádására és még inkább fontos volt nekik az a közösség, amely itt összejött.” - mondta Dr. Ternyák Csaba egri érsek
Kiemelte, tiszteletreméltó, hogy a közösség ennyi idő után is fennmaradt, ápolják a régmúlt hagyományait és átadják a fiatal generáció számára a hit fontosságát.
„Véletlenek nincsenek. A véletleneken keresztül az Isten akarata tárul fel számunkra. Úgy fogalmazott, a véletlen az az Isten művészneve, ezen keresztül üzen nekünk. Csak a hívő emberek képesek így tekinteni életük eseményeire. Felfedezik benne Isten szándékát, elmélkedni azon, hogy miért történt ez velünk.” - mondta Dr. Ternyák Csaba egri érsek
Az ünnepi szentmisét a templombúcsúkor szokásos körmenettel, valamint agapéval zárták.