Az augusztus huszadikai ünnepségen megáldották és megszegték az Új Kenyeret.

Idén is megáldották és megszegték az Új Kenyeret az augusztus 20-ai ünnepségen. A hagyományokhoz híven a programot az Ifjúsági Parkban rendezték.

Az egyik legrégibb ünnepünk a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja, augusztus 20-a. Ezen a napon nemcsak állam- és egyházalapító királyunk szentté avatására emlékezünk minden évben, de ekkor áldják meg az új búzából sütött kenyeret is. A hagyományoknak megfelelően idén is az Ifjúsági Parkban rendezték meg a programsorozatot. A szabadtéri színpadon először a helyi néptáncosok léptek fel.

Délután három órakor felcsendült a Magyar díszmenet induló, mellyel megkezdődött az ünnepi műsor. A Tábortűz Hagyományőrző Egyesület huszárjai díszzászlóval felvonultak a színpadra. A Himnusz dallamai után Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében emléket állított Magyarország első keresztény királyának, I. Istvánnak. Méltatta példaértékű munkásságát és az eltelt több mint ezer esztendő hagyatékát.

„Az eltelt évezred olyan, mint egy kincsesláda. Ennek a legértékesebb darabja az a 93 ezer négyzetkilométernyi szépséges táj, a mi istenáldotta hazánk. Van csodálatos földünk, vannak természeti kincseink, van alkotó nemzetünk. Büszkék lehetünk Hazánkra, küzdelmes történelmünk kiemelkedő eseményeire, csodálatos nyelvünkre, világhírű gasztronómiánkra, színes magyar kultúránkra. A mai ünnep pedig legyen e közös otthonnak az ünnepi asztala, amelyet mindannyian körül ülhetünk.” - mondta Janiczak Dávid polgármester

Az ünnepi megemlékezés elmaradhatatlan része a kenyérszentelés. Szőke Gábor római katolikus plébános Isten áldását kérte a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyérre.

„Urunk,,fogadd érte köszönetünket és áldd meg asztalunkra került kenyerünket mennyei áldásoddal, hogy hálás lélekkel fogyasztva, érte Neked és embertársainknak hálát adva testünk-lelkünk gyarapodására szolgáljon a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki nekünk mindennapi kenyerünk, örök életünk és üdvösségünk és aki veled él és szeret, mindörökkön örökké.” - mondta Szőke Gábor római katolikus plébános

A megáldott cipót Janiczak Dávid szegte meg. Az új kenyér darabjait a képviselő-testület tagjainak segítségével szétosztották az ünneplők között. A ceremónia a Szózat és a Székelyhimnusz eléneklésével zárult. Ezt követően a szabadtéri színpadon folytatódtak a zenés-táncos produkciók, a parkban pedig színes kiegészítő programok várták az érdeklődőket.

(forrás)