Baráti beszélgetések, zene és tánc – Ismét jó hangulatban telt a Távol élő ózdiak találkozója.

Tizedik alkalommal szervezték meg a Távol élő ózdiak találkozóját. Az eseményen köszöntőt mondott Zsuponyó Anett alpolgármester, majd az ebédet követően Szlabik Erik és Maczó József húzta a talpalávalót.

Zeneszó, vidám beszélgetések zaja és pompás illat fogadta az Ózdi Horgásztó partján sétálókat. Idén is megrendezték a Távol élő ózdiak találkozóját. A programra nemcsak a városból elszármazottakat várták, hanem azokat is, akik jelenleg is Ózdon élnek. Az összejövetelen Zsuponyó Anett alpolgármester mondott köszöntő beszédet.

„Én kívánom Önöknek, hogy érezzék nagyon jól magukat a mai napon. Nagyon jó egészséget kívánok Önöknek és remélem jövőre ugyanígy, ugyanitt és még többen leszünk majd. Köszönöm szépen.” - mondta Zsuponyó Anett alpolgármester

Az első három évben az eseményt az Arlói – tó partján rendezték, majd négy alkalommal a városi strand volt a helyszín. 2022-től az Ózdi Horgásztó félszigete adott otthont a baráti összejövetelnek. A társaságból sokan már negyven-ötven éve elköltöztek Ózdról.

„Nehéz összehozni, mert azért ez a korosztály, akik mi is vagyunk, hatvan-hetven fölött vannak és van, aki már nem tud jönni, de megpróbáljuk azt is, hogy összejönnek. Most a svédek azok nem jöttek, mert sajnos haza kellett utazniuk. Dunaújvárosból, Szerencsről is és Tokajból is vannak itt most jelen pillanatban, Szeretnénk megtartani a tizenegyediket is meg a tizenötödiket is. Addig míg lehet, amíg bírjuk addig megcsináljuk minden évben." - így fogalmazott az esemény főszervezője, Kiss Zoltán

Kemencében sült csülök, csirke, krumpli és savanyú uborka volt az ebéd. Együtt nosztalgiáztak a régi barátok, ismerősök és osztálytársak. Van, aki már a kezdetek óta jár a találkozóra.

„Minden évben részt veszek ezen a találkozón visszajáróként, ugyanis én valamikor Komlón laktam. Amikor Ózdon bezárt a gyár, akkor elköltöztünk és utána visszaköltöztünk. Ahogy minden évben megrendezésre kerül ez az esemény, én mindig itt vagyok.” - mondta Győrffi Zoltánné

„Nyilván akik itt vannak, velük jó találkozni. Nagyon szívesen beszélgetünk egymással és szeretjük egymást. De mindig felmerül az is, hogy már ő sincs itt, amaz sincs itt. Ezek vegyes érzelmek, de szívesen jövünk haza.” - mondta Kondás László

Természetesen a zene és a tánc sem maradhatott el. Szlabik Erik és Maczó József muzsikája tovább fokozta a hangulatot. A zenészek jól ismert, örökzöld slágerekkel készültek a nagyérdeműnek. Máté Péter, Fenyő Miklós dalai is szerepeltek a repertoárban. Többen kedvet kaptak a tánchoz is. Az idei eseményre több mint ötvenen érkeztek az ország minden pontjáról.

(forrás)