Reform a visszaváltásban - július elseje óta élesben bizonyít a DRS rendszer

A féléves átmeneti időszak elteltével élesben is elstartolt a kötelező visszaváltási rendszer a DRS, országszerte közel háromezer automata ponttal. Egyre többen adják le a palackokat.

Már minden boltban találkozhatunk az új „Vegyél vissza” logóval ellátott termékekkel. 2024. január elsejétől szinte minden olyan ital, melynek csomagolása műanyag, fém vagy üveg alapanyagú és 1 decilitertől 3 literig terjedő űrtartalommal bír, kötelezően visszaváltási díjas terméknek minősül. Ezen palackok egy része többutas, azaz újratölthető. A csomagolás nagyobb része azonban egyszer használatos, úgynevezett egyutas palack, mely a fogyasztást követően hulladékká válik. A DRS rendszer ez utóbbira vonatkozik. Információink szerint a szuper- és hipermarketek, diszkontok sikerrel vették az átállást.

„Természetesen a visszaváltási számok exponenciálisan növekednek, pontosan azzal egy időben, ahogy a polcokra kerülő termékek közül is már, ahogy mondtam, egyre több a visszaváltási díjas termék. Alapvetően mi azt tapasztaljuk, hogy a vásárlók gördülékenyen álltak hozzá az új rendszerhez és a visszaváltó automatákhoz. Egyelőre nem tapasztaltunk különösebb problémát sem eszköz oldalról, sem pedig vásárlói oldalról” - mondta Varga Eszter, a Tesco-Global Áruházak Zrt. külső kommunikációs menedzsere.

197 üzletükből az összes 400 négyzetméternél nagyobb áruházukban, vagyis az előírt 147 helyszín mindegyikén üzembe álltak az automaták Az áruházlánc több mint 200 berendezést működtet. A szóvivő azt is elmondta, hogy a hipermarket választékában szereplő közel ezerhétszáz érintett termék közül, a darabszámot tekintve közel 70 százalékos az átállás. A gyártók július 1-től már csak visszaváltható palackokat hozhatnak forgalomba.

A fogyasztó átlagosan 50 Ft betétdíjat fizet a vásárláskor, amit azonban visszakap, ha az üres palackokat egy gépi vagy kézi visszaváltási ponton leadja. A visszatérítésnek három módja van. Az összeget felajánlhatjuk jótékony célra, vagy kérhetünk bolti utalványt, mely készpénzre váltható a kereskedőnél vagy annak értéke levonható a vásárlás végösszegéből az adott áruházban. A REpont alkalmazás letöltésével lehetőség van arra is, hogy a visszaváltási díjak összegét elutaljuk saját bankszámlánkra, valamint a szkennelő funkcióval gyorsan ellenőrizni tudjuk, hogy az adott termék visszaváltható-e vagy sem.

„Szerintem ez a környezetvédelem szempontjából jó, hogy nem szerteszét dobálják a műanyag flakonokat főként, hanem van ez a begyűjtőhely, akkor már eleve a környezetet védi” - nyilatkozta Simon Erzsébet.

„Én fontosnak tartanám azt, hogy ösztönözzük az embereket a környezetük és lakóhelyük szebbé tételére. Tehát öntevékenyen bevonni az embereket arra, hogy ők maguk is tegyenek a környezetükért valamit” - fogalmazott Laczkáné Holló Zsuzsa.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy ne nyomjuk össze a palackokat és ne szedjük le a címkéket a termékekről, ugyanis az automaták a csomagolás formáját, súlyát és vonalkódját azonosítják.

(forrás)