Veszélyes is lehet a méhcsípés.
2023. júl. 28.

Veszélyes is lehet a méhcsípés, mely rendkívül erős fájdalommal jár a fullánkjukban található „apitoxin” nevű gyulladáskeltő és véralvadásgátló méreganyag miatt.

A támadó rovar, csípés közben figyelmeztető feromont is kibocsát, ami a többi méhet is támadásra serkenti, ezáltal fokozott veszélynek vagyunk kitéve ilyen helyzetekben. Amennyiben elszabadult méhcsaláddal találkozunk, ne akarjuk befogni, mindenképpen szakember segítségét kérjük.

A méhek alapvetően nem agresszívek, jellemzően az embertől tisztes távolságban végzik beporzó munkájukat, ez azonban messze nem jelent okot arra, hogy alábecsüljük a kis sárga-fekete csíkos ízeltlábúak erejét. Ezek a kis teremtmények - főleg védekezés céljából - méreganyagot juttatnak a csípés pillanatában az ember szervezetébe. Ez a méreganyag enyhébb esetben bőrpírt, duzzanatot, fájdalmat okoz, súlyosabb formában viszont akár halálhoz is vezethet. Dr. Sahin Fawaz elmondása szerint a csípés általában nem veszélyes, az allergiás reakció esélye csupán néhány százalék, viszont kellemetlen érzés és duzzanat szinte mindig jelentkezik.

„Ennek 3 fajtája van, a csípéseknek. Van a lokális reakció, van a normális reakció, meg van a rossz-szisztémás reakció. A normális reakciónál még a csípés helyén duzzanat alakul ki, vörös vér udvar jelenik meg, fájdalmas terület, ami egy-két centiméter lehet, és akkor egy napon belül múlik el. A másik csípésnél, ami a lokális reakció, nagyobb terület, körülbelül 20 cm-en jelenik meg, és akkor körülbelül egy-két napon belül jelenik meg. Viszket, általában krémeket használunk rá. És akkor van a szisztémás reakció, ami a legsúlyosabb, hála a jó Istennek ritkán fordul elő, amikor a csípés utáni körülbelül 10-15 percen belül jelennek meg a tünetek, fulladás érzés, leesik a vérnyomás, viszketés, csalán kiütés, rossz közérzet, és halálfélelem.” - mondta Dr. Sahin Fawaz – címzetes főorvos

Érdemes tehát lehetőség szerint elkerülni a szabadban szálldosó méhcsordákat. Francia Zoltán képzett méhész azt javasolja az ilyen helyzetekben, hogy semmiképpen ne ingereljük a munkájukat végző rovarokat, érdemes tőlük amennyiben lehetséges távolságot tartani.

„A lényeg az, hogy önhatalmúlag ne próbáljunk eljárni, tehát ne fújjuk le őket rovarirtóval vagy seprűvel, vagy botokkal ne piszkáljuk, ne próbáljuk meg őket leszedni a fáról, vagy ahová feltelepültek, mert ettől csak megvadulnak és támadhatnak, és ugye ha a méhraj támad, az nem egy hasznos-egészséges dolog. A legjobb, amit tehetünk ilyenkor, hogy a katasztrófavédelmet felhívjuk, vagy esetleg a helyi önkormányzatot megkérdezzük, illetve jelentjük nekik, hogy méhrajt láttunk itt meg itt, és akkor ők értesítenek szakembereket, akik befogják a méhrajt.” - nyilatkozott Franczia Zoltán, méhész

Ha már bekövetkezett a méhcsípés, antihisztamin tartalmú viszketéscsillapító, gyulladáscsökkentő kenőcsök használatával, házi praktikák alkalmazásával, és a bőrfelület hűtésével csillapíthatóak a szúrás által okozott kellemetlen tünetek. Súlyosbodás esetén érdemes felkeresni a háziorvost.

(forrás)