Nyilvánosságra hozták a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait.
2023. júl. 27.

Kihirdették az ősszel induló felsőoktatási képzések ponthatárait a jelentkezők számára tegnap.

Idén csaknem 126 ezeren adták le jelentkezésüket, ez 27 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Az eredmények először a Felvi.hu oldalán voltak elérhetőek.

Szerda este nyolc órakor váltak elérhetővé a Felvi.hu oldalán a felvételi ponthatárok. A jelentkezők ezek alapján tudhatták meg, hogy felvették-e őket valamelyik szakra, és ha igen, hová. Mindenki az általa megjelölt helyek közül az első olyanra nyert felvételt, amelynél pontszáma elérte vagy meghaladta a megállapított ponthatárt. A felvételizők a jelentkezéskor megadott mobiltelefonszámon kaptak értesítést eredményükről.

„A Miskolci Egyetem Állam-, és Jogtudományi karára adtam be a jelentkezésem kriminológia mesterszakra. Igazságügyet végeztem alapszakon, ezért gondoltam a kriminológia mesterszakra, ahová fel is vettek szerencsére. Érdekel az áldozattá és bűnözővé válás folyamata, szeretném segíteni az áldozattá váltak helyzetét.” - mondta Markó Orsolya

Az ózdi fiatalok közül sokan előnyben részesítik az Egerben és Miskolcon található felsőoktatási intézményeket közelségük miatt. Van azonban Ózdon is a Miskolci Egyetemnek kihelyezett tagozata.

A Miskolci Egyetem ózdi kihelyezett tagozatán három szakot hirdettünk meg annak idején a 2023. szeptember elsején induló képzésekre. Ez az anyagmérnöki szak, a mérnökinformatikus, illetve a szociális munkás alapképzési szak. Ebből a háromból sajnos perpillanat úgy tűnik, hogy csak egy sikerül, a szociális munkás alapképzési szakot 161 ponthatárral elfogadták, és azt a szakot az egyetem fogja tudni indítani szeptember elsejétől. A másik kettő úgy tűnik, hogy nem sikerült, de természetesen a pótfelvételi eljárás keretében amennyiben meghirdeti majd az egyetem a pótfelvételit, ott még lesz lehetőség jelentkezni.” - nyilatkozott Szaka Attila, köznevelési, közművelődési és projekt ügyintéző.

Azok a jelentkezők, akik nem nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe sem, pótfelvételi keretein belül még megtehetik jelentkezésüket. A ponthúzást követően általában néhány nappal később hirdetik meg ezt az időszakot, amelyre egészen augusztus elejéig lehet jelentkezni.

(forrás)