Átköltöztették az Ózdi Központi Vegyes Ügyeletet az Október 23-a térről az Árpád Vezér út 22/A épületébe
Város
2022. nov. 21.

Átköltöztették az Ózdi Központi Vegyes Ügyeletet az Október 23-a térről az Árpád Vezér út 22/A épületébe

Átköltözött az Árpád Vendégház épületébe az orvosi ügyelet. Minden fontos eszközt átszállítottak a létesítménybe. Ma délután négy órától már az új helyszínen fogadták a pácienseket.

Reggel nyolc órakor kezdődött meg az Október 23-a téren található Ózdi Központi Vegyes Ügyelethez tartozó szobák kiürítése. Az összes eszköz és fontos tárgy dobozokba került. Az energiaárak olyan szinten megnövekedtek, hogy az ügyeletet működtető cég nem tudta vállalni itt a feladatellátást, így más helyszínt kellett keresniük annak zavartalansága érdekében.

„Az ügyeleti szolgáltatás biztosítása az egyik legfontosabb önkormányzati feladat, így lépünk kellett, hiszen az Október 23-a téren a kondíciók már nem voltak megfelelőek ahhoz az energiaválság kapcsán, hogy tovább ott üzemeljen az ügyelet ellátás, így az a döntés született, sok területet megtekintve, hogy itt az Árpád Vendégházban alakíthatóak ki a jogszabályoknak megfelelően legkönnyebben az orvosi ügyelet, így a mai naptól érkező betegek már itt vehetik igénybe a szolgáltatást. Az orvosoknak is megfelelt, az ÁNTSZ engedélyét is megkapta az önkormányzat, úgyhogy innentől kezdve itt fog üzemelni a térségi ügyelet” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Az átszállítást több furgonnal végezték a nap folyamán. A dobozokból előkerültek a gyógyszerek, a fecskendők, az infúziók, a maszkok és a fertőtlenítőszerek is. Ezeken kívül a vérnyomásmérőket, a defibrillátorokat és a sürgősségi táskákat is elhozták az új létesítménybe. Természetesen a nagyobb szekrények és ágyak sem maradhattak ki a sorból.
 
„A háziorvosi ügyelet felszerelése egy az egyben áthelyezésre került. A két orvos szobája, az asszisztensé, a gépkocsivezető szobáját is berendeztük, illetve a rendelő helységet is egy az egyben költöztettük. A váróba is a padokat és a pelenkázót is áthoztuk ide az új helyre. Mindennel készen leszünk délután négy órára” - mondta Bányai Zsuzsa, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója.

A helyszínváltozáson kívül minden egyéb változatlan marad. Így hétfőtől péntekig minden nap délután négy órától másnap reggel nyolcig, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon pedig reggel nyolctól másnap reggel nyolc óráig fogadják a betegeket a létesítményben. A költözés rendben lezajlott, így ma délután négy órakor zavartalanul kezdődött meg az Árpád Vezér út 22/A szám alatt a háziorvosi ügyeleti ellátás.