Az Amerikai anzix című filmet nézték meg az Olvasóban az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikumának tanulói. A vetítést követően a szervezők a fiatalok több kérdésére is választ adtak.
Ismét fiatalokkal telt meg az Olvasó. Először egy ideiglenes tárlatot tekintettek meg az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikumának tanulói. A látogatás apropóját egy filmvetítés adta, az Adorján Lajos teremben, a Petőfi Klub keretében.
„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek kulturálódjanak. Ilyen filmeket sajnos maguktól nem tekintenének meg. Ezen kívül pedig szoros kapcsolatot ápolunk a múzeummal, ahová mindig visszatérő vendégek vagyunk” - mondta Fehér Marianna, az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikumának pedagógusa.
Az Amerikai anzix című filmet tekintették meg a diákok, ami Bódi Gábor diplomamunkája. Az alkotást a Balázs Béla Filmstúdió berkein belül készítették el, ami az 1960-as, 1970-es években olyan független és szabad művészeket tömörített magába, akik cenzúramentesen készíthettek filmet. Ezek közül a szociológiai dokumentumfilmek a leghíresebbek, amelyeket például egyetemeken is pozitív példaként hoznak fel, ha hazai független filmgyártásról van szó.
„Az Amerikai anzix a XIX. században játszódik, úgynevezett amerikás magyarok életéből, illetve azok erkölcsi és morális hatásairól, amely az üzenete ennek az alkotásnak. Erről lesz majd szó, nemcsak a film megtekintésével, hanem egy kicsit majd beszélgetni is szeretnénk a fiatalokkal erről” - emelte ki Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője.
A technikai megoldás is különleges ebben a filmben. Egy érdekes vizuális megjelenítést kapott, ugyanis kétszer rögzítették a filmet. Ezzel olyan szépia hatásokat szerettek volna kelteni a képkockákban, amivel előidézték a tizenkilencedik századi amatőr felvételeket. Ezen megvalósítással a film mindig egy időutazásra invitálja a nézőket. A vetítést követően a szervezők válaszoltak a fiatalokban felmerülő kérdésekre.