Keleti Éva fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás az Olvasóban

Szubjektív címmel, Keleti Éva portréiból nyílt kiállítás az Olvasóban. Csákányi Eszter színésznőt is lencsevégre kapta, aki személyesen mesélte el, hogyan készült róla a pillanatkép.

A Fame musicalből adott elő egy dalt Mészáros-Varga Judit, az ÓMI Zenész Színház tagja, Hadd legyek művész címmel. Így kezdődött el az Olvasóban az a kiállításmegnyitó, ahol Keleti Éva fotográfus, képszerkesztő, Kossuth-, Balázs Béla- és Prima Primissima-díjas fotóművész alkotásaiból nyílt tárlat. Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője üdvözölte a megjelenteket, aki elmondta, hogy amikor értesült arról, hogy Keleti Éva fotói egy vándorkiállítás keretében útra keltek, azonnal megkereste L. Péterfi Csabát, hogy az Ózdon is látható legyen az anyag. Keleti Éváról és a tárlat képeiről mesélt a kiállítás kurátora.

„Keleti Évával együtt dolgozni, egy fantasztikus dolog. Egy olyan érzés, amikor az ember egy kicsit valahogy a nagymamájához is megy, egy művészhez megy, egy baráthoz, vagy egy munkatárshoz megy. Ez valahogy mind, mind együtt” - mondta L. Péterfi Csaba, a kiállítás kurátora.

Csákányi Eszter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő is jelen volt az eseményen, akit szintén lefotózott Keleti Éva. Elmondta a résztvevőknek, hogyan készült el róla az a pillanatkép, mely a kiállításon is látható.

„Mászkáltam az emeleteken és közben beszélgettünk, közben fotózott és ugrálgattam, hogy közben levehetem ezt? Akkor levettem azt, ami az egyik fotón van, azt a nagyon jópofa bundát és mentem tovább. Tulajdonképpen teljesen kinyíltam, magamra találtam és jól éreztem magam. Nem volt kellemetlen. Nagyon sok képet csinált rólam, tehát ami a színésznek valóban a vérében van, hogy szerepeket változtat egy ruha által. Ezt az Éva valahogy megérezte bennem” - fogalmazott Csákányi Eszter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.

A Szubjektív című tárlaton Keleti Éva nagy barátai visszaköszönnek a fotókról, így Béres Ilona, Molnár Piroska, Kulka János, Hernádi Judit vagy Pogány Judit is. De már az új generáció is megjelenik a képeken. Szerelmeket, barátságokat, családi kapcsolatokat, vidám és drámai pillanatokat, népszerű művészeket örökített meg fényképezőgépével. A tárlat október 12-éig látható.

(forrás)