Kézműves sörök, koncert és kocsmatúra – országos kezdeményezéshez csatlakozott az ózdi sörfőzde
Hírek
2022. okt. 3.

Kézműves sörök, koncert és kocsmatúra – országos kezdeményezéshez csatlakozott az ózdi sörfőzde

A Főzdekocsmák Éjszakája elnevezésű, országos kezdeményezéshez csatlakozott a helyi sörfőzde. Az eseményt először hívták életre az országban. A rendezvényt két zenekar koncertje is színesítette.

A bográcsban rotyogott a székelykáposzta, az üres poharak pedig előkészítve hevertek az asztalon. Minden arra várt, hogy megérkezzenek az emberek a helyi sörfőzdébe, a Főzdekocsmák Éjszakája elnevezésű eseményre. Ez egy országos megmozdulás, melyhez városunk is csatlakozott.

„Azt kell róla tudni, hogy eddig minden egyes rendezvényünk a sörfőzdéről szólt, most nem erről szól, hanem a főzde előtt található vendéglátó egységekről. Tulajdonképpen a főzdekocsmákról. Frissen csapolt sör élménye, kocsmagasztronómia, ez ennek a lényege. Ehhez kicsit mi belefőztük a sörfőzdénknek a huszonkilencedik születésnapját, ezzel szeretnénk kedveskedni a vendégeinknek” - mondta Elek Róbert, a Bolyki Serház üzletvezetője.

Előzetesen kocsmatúrákra is lehetett jelentkezni, amely során a látogatók tizenöt fős csoportokban végigjárhatták a főzés folyamatát lépésről lépésre. A tárlat során az üzlet vezetője bemutatta az eszközöket, az alapanyagokat, majd többféle italt meg is kóstolhattak a résztvevők. Teljesen más ízélményt tapasztaltak itt, mint a nagyüzemi sörök kóstolásakor. Az éjszaka egyébként főként a taproomokról, azaz a sörfőzdék előtti vendéglátó helyről szólt.

„Azért jövünk vissza, mert szeretjük a sört kóstolni. Jó társasággal, baráti körrel azért jó. Szép helyen vagyunk, jó helyen vagyunk és szeretjük a sörnek látni, hogyan készül. Minden menetét, mozdulatát és ezért jövünk vissza” - emelte ki Bartkó Attiláné.

Hozzátette, hogy teljesen más hangulata van, ha beülnek valahova, mint otthon felbontani a nagyüzemi söröket. Ezeken a helyeken tehát nemcsak magasabb minőségű italt, hanem jó hangulatot is kapnak. Sötétedés után elfoglalták a teraszt a zenészek. A blues és az ír-kelta népzenétől volt hangos a környék. Elsőként a Strolling Kox Rock & Blues Band, majd a Highland Bastards együttes szórakoztatta a nagyérdeműt.