Környezettudatos szemlélet, öko-játszótér és Kardos-Horváth Sándor, a Hahó Együttes frontemberének koncertje színesítette a délelőttöt a Nemzetőr Úti Tagóvodában.
Hangosan köszöntek a gyerekek, amikor megérkeztek a kézműves foglalkozásra. Színes papírokat ragasztottak egy kis dobozkára. A Nemzetőr Úti Tagóvodában egész délelőtt szemléletformáló programokon vettek részt a kicsik. A kézműveskedés mellett beszélgettek az újrahasznosításról is. A gyerekeket kisebb csoportokra osztották, hogy elférjenek a foglalkozásokon. A terület képviselője is meghívást kapott.
„A program célja, hogy a gyerekeket a helyes hulladékkezelésre tanítsa. Ez rendkívül fontos a szűkebb lakókörnyezetünk, illetve a bolygónk jövőjének szempontjából. Nekünk felnőtteknek egyébként is kötelességünk példát mutatni a kisebbeknek erről. Én azt gondolom, hogy remek munkát végeztek a szervezők, illetve az óvónők ennek az egész programnak a lebonyolításában. Ezúttal is köszönöm nekik” - hangsúlyozta Csák László, területi képviselő.
Szemét van a tóban. Ezeket kellett kihalászni a gyerekeknek, majd a hulladékudvarban megtalálni a helyüket. Ezt a feladatot magyarázta el a stábunknak az egyik kislány.
„Megfogod a horgászbotot, beleakasztottad abba az akasztóba és meg kellett találni” - mondta Gyirászi Norina.
Több, ehhez hasonló, környezettudatosságra nevelő játék került az öko-játszótérbe.
„Mi nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen a gyerekeknek nagyon fontos. Ez a környezettudatos szemlélet már jó, hogy ha óvodás korban kialakul és jó, hogy ha tapasztalatszerzésen keresztül ismerkednek meg a gyerekek ezekkel a dolgokkal. Nagyon sok színes programot szoktunk csinálni, de az újdonságokra is nyitottak vagyunk és nagyon örülünk, hogy ha nyújthatunk nekik újabb ismereteket” - nyilatkozta Répási Judit, az ÓVÓ Nemzetőr Úti Tagóvoda tagóvoda-igazgatója.
A kicsik minden játékot kipróbáltak. Több gyereknek a kirakó tetszett a legjobban.
„Van még egy kirakó, meg van ilyen méhecskés” - emelte ki Bárdos Zsófia.
Az udvaron Zöld Mókus várta a gyerekeket. Lepacsizott velük és megölelte őket. Kardos-Horváth János, a Hahó együttes frontembere tartott koncertet. A zenész azt mondja, a klímaváltozás és a környezetvédelem felnőttes dolog, így a gyerekdalok által igyekszik a kicsiket szórakoztató módon tanítani, ugyanis ezt nem lehet elég korán elkezdeni.
„A zenén keresztül szerintem nagyon könnyű dolga van az embereknek, mert a gyerekek még nagyon őszintén tudnak figyelni a zenére. Az élőhangszeres játék mindig nagyon tetszik nekik. Én nagyon örülök neki, hogy már Ózdon is van ilyen lehetőség és erről lehet beszélni és lehet énekelni” - tette hozzá Kardos-Horváth János, a Hahó Együttes frontembere.
A gyerekek tapsoltak és együtt is énekeltek a zenésszel.