Személygépkocsi ütközött a menetrend szerint közlekedő személyvonattal Sajónémetinél

Négy személy sérült meg a Sajónémetinél történt balesetben. Személygépkocsi hajtott a fénysorompóval ellátott átjáróba, ahol összeütközött a menetrend szerint közlekedő vonattal.

Rendőrség, a katasztrófavédelem, mentők és két mentőhelikopter is érkezett annak a balesetnek a helyszínére, mely a Sajónémeti és a huszonhatos számú út között lévő vasúti átjáróban történt az elmúlt hétvégén. A személyvonat menetrend szerint közlekedett, a fénysorompó jelzése is pirosan világított, ám a személygépkocsi ráhajtott a sínekre.

„Vasúti közlekedés biztonság elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás azon fiatal gépjármű vezető ellen, aki 2022. augusztus 5-én a késő délutáni órákban az általa vezetett Opel típusú gépjárművel a tilos jelzés ellenére, Sajónémeti vasúti átkelőhelyen áthajtott a vasúti átjárón. Itt szerencsétlenségére pont akkor, pont abban a pillanatban arra közlekedő vonattal ütközött. Ennek következtében ő és három utasa súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedtek” - mondta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A baleset következtében a Miskolc-Tiszai pályaudvarról Ózdra tartó személyvonat egy tengelye kisiklott. A vonat utasai közül senki, de az autóban ülő négy személy megsérült. A helyszínelés és a mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

„A baleset helyszínére azonnal hét mentő egységet és két mentő helikoptert is riasztott a Miskolci Mentés Irányítás. A vonaton szerencsére senki sem sérült meg az ütközés következtében. A személyautóban összesen négyen ültek. A gépkocsit vezető huszonkét éves férfi súlyosan, míg három utasa életveszélyesen megsérült. Mind a négyüket, a helyszíni ellátást követően mentőhelikopterrel illetve földi úton kórházba szállítottunk” - nyilatkozta Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.

A fénysorompós átjárókban történik a legtöbb baleset, hiszen itt csak jelzés van és fizikailag nem gátolja semmi az áthaladást. Mindig körültekintően és szabályosan vezessünk. Figyelmesem nézzük a lámpa jelzését, mert bármikor átszáguldhat a vonat az átjárón. Az ügyet szakember bevonásával az Ózdi Rendőrkapitányság vizsgálja.

(forrás)